<p>Szeptember közepére sikerült feltölteni a korábban krónikus emberhiánnyal küzdő rimaszombati városi rendőrség létszámát, a korábbi tizenhárom főről a képviselők által megszabott tizenötre bővült a csapat.</p>
Több városi rendőr járőröz Rimaszombat utcáin
A két új városi rendőr közül egynek még el kell végeznie a tanfolyamot – decemberben léphet szolgálatba. A másik jelentkező viszont máris járőrözhet kollégáival, ő korábban az állami rendőrségnél dolgozott, közel másfél évtizeden át. A belépésük előtti hónapokban sajnos csak nehezen lehetett a járőrszolgálatot elosztani, ha csak egy fő is kiesett, bonyolultabbá vált a szolgálat biztosítása. A mostani létszámbővítés a városi rendőrparancsnok, Peter Berecz szerint mindenképpen pozitív hatással lesz a közrendre. Az autós járőrözés mellett a gyalogos járőrszolgálatot is megerősítették szeptemberben, ennek hatása máris érezhető.
A városi rendőrség még májusban hirdetett meg szabad munkahelyeket, idén már a korábbiaknál szigorúbb feltételekkel. Az alkalmassági vizsgákra a korábbi évekhez képest többen jelentkeztek, a két legjobban teljesítő jelentkezőt vették fel.
A korábban kilencfős városi rendőrség létszámának bővítéséről még 2008-ban hozott határozatot az önkormányzat. Akkor sikerült rövid időn belül betölteni az új posztokat, de ketten távoztak, így ismét üresen maradtak a posztok.
Rimaszombat városi rendőrei figyelik a városi kamerarendszert, rendszeresen ellenőrzik a kutyatartókat és igyekeznek megelőzni a szeméttárolóknál a kukázást, amelyet tilt a város általános érvényű rendelete. Az állami rendőrséggel együtt főleg a hétvégéken drogmegelőzési és ifjúságvédelmi razziákat tartanak, és felvilágosító munkát végeznek a város alap- és középiskoláiban. A nagy munkanélküliséggel küzdő gömöri városban sajnos elég gyakoriak a bolti lopások, betörések, kerékpárlopások. Ezeknek felderítésében az állami rendőrséggel működik együtt a városi rendőrség. A rimaszombatiak túlnyomó többsége még szigorúbb fellépést, gyakoribb járőrözést várna a fekete egyenruhás városi rendőröktől.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.