Több újdonsággal várja a látogatókat az idei gútai vásár

Gúta |

<p>Több újdonsággal várja a látogatókat az augusztus 10. és 12. között megrendezésre kerülő 28. Gútai Vásár és Búcsú, amelynek már 19 éve részét képezi a nemzetközi kézilabdatorna is.</p>

A tervezett programról, illetve a rendezvény finanszírozásáról hosszasan vitáztak legutóbbi ülésükön a képviselők.

Az idei évre elfogadott költségvetésben 22 ezer eurót hagyott jóvá erre a célra a testület, miközben a helypénzekből és a koncertjegyekből 17 700 euró bevétellel számoltak. A most a képviselők elé került anyagban némileg módosultak ezek az összegek, a kiadási tétel 23 377, míg a bevételi 19 077 euróra, ám a két érték közti különbség megmaradt. Több képviselő kifogásolta, hogy a jelenlegi nehéz gazdasági helyzetben több ezer euróba kerülő fellépőket szerződtetett a város, és azt is, hogy három este is rendeznek koncerteket. Angyal Béla véleménye szerint egy koncertnap is elég lenne. Horváth Árpád polgármester megjegyezte: a jövő évi költségvetés elfogadásakor visszatérhetnek a témára, akkor dönthetnek a vásár további évfolyamainak koncepciójáról. Hozzátette ugyanakkor, hogy a háromnapos koncerthétvége az egész régióból nagyon sok embert Gútára vonz, tehát megvan a létjogosultsága. Rigó Magdolna, az önkormányzat kulturális bizottságának elnöke beszámolt a tervezett újdonságokról is: első alkalommal lesz Borvirág utca a városi hivatal előtti téren, ugyancsak először rendeznek strandröplabdabajnokságot, amelynek helyszínéről még folynak az egyeztetések. A Via Nova ICS mesevárost és játszóházat készül felállítani, és első alkalommal részletes műsorfüzetet is megjelentet a város, amelyet minden háztartásba szeretnek eljuttatni. A kézművesek utcáját áthelyezik a városháza melletti utcába, elkülönítve így a kézműveseket, az általuk tartott bemutatókat és foglalkozásokat a többi vásárostól. Vita alakult ki a veteránautók felvonulásáról, többen úgy vélték, az eddigi formában kifulladt ez az akció, ezért újításra, változatosabb program összeállítására szólítják fel a szervezőket; ellenkező esetben a jövőben kikerülhet a vásár programjából ezt az attrakció. A koncertek idén is belépődíjasak lesznek, ám a jegyek ára szimbolikus egy euró marad. A műsor összeállítói gondoltak a műfaji sokszínűségre, lesz rock-, folk- és countryzene, operett és musical, de gyerekközönségnek szánt koncert is szerepel a programban. A hazai csoportok mellett fellép egyebek között a Dinamit, a Hooligans, a Rómeó Vérzik, a Folkestri, a Szkítia és az Alma együttes.

 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?