Több mint száz házat kell lebontani Devecserben

Devecser |

<p>Várhatóan több mint száz házat ítélnek bontásra Devecserben, a kárfelmérés jelenleg is tart, a katasztrófa következtében legalább 220 család lakhatását kell majd megoldani - mondta Toldi Tamás, Devecser polgármestere hétfőn az MTI-nek.</p>

A kárfelmérést lassítja, hogy sok család barátoknál, rokonoknál kapott szállást, őket a körzeti megbízottakon keresztül próbálják elérni - mondta Toldi Tamás.
A város határába tervezett lakópark helyét már korábban kijelölték, a terület három tulajdonosával tart az egyeztetés, hogy milyen feltételekkel vásárolhatnák meg tőlük a telket. A polgármester hozzátette: még az sem tisztázott, hogy az állam vagy az önkormányzat veszi meg a területet.
Bakos György megyei katasztrófavédelmi szóvivő az MTI-nek elmondta, hogy a kárfelmérő bizottság munkatársai - köztük a Belügyminisztérium szakemberei és a mérnöki kamara megbízottjai - folyamatosan járják a város vörös iszap által elöntött utcáinak házait, és összeírják az ingatlanokban keletkezett károkat. Várhatóan kedden adnak pontosabb tájékoztatást arról, hogy hány házat kell lebontani Devecserben. Hozzátette: a kárfelméréssel párhuzamosan a legnagyobb feladatuk most a kertek mentesítése.
Hétfő délután Devecserbe érkezett az Európai Unió katasztrófavédelmi és humanitárius segítségnyújtási ügyekben illetékes biztosa. Krisztalina Georgieva négyfős delegációjával Kolontárt is felkereste.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?