Több mint kétezer euró gyűlt össze a kastélyra

BARTALOS ÉVAGalánta. Tavaly áprilisban gyűjtést indított a galántai Neogótikus Kastély Polgári Társulás. A pénzt a kastély felújítására fordítják.

BARTALOS ÉVA

Galánta. Tavaly áprilisban gyűjtést indított a galántai Neogótikus Kastély Polgári Társulás. A pénzt a kastély felújítására fordítják. A járási székhelyen négy urnát helyeztek el, nemrég kettőt felnyitottak, 2 225 euró volt bennük.

Az adakozók a neogótikus kastélynál, a városi művelődési központnál, az egyik bank épületénél és a városi hivatal előtt elhelyezett urnákba dobhatták be a pénzt, amivel hozzájárulnak a kastély felújításához. A városi hivatal előtt levő urnát ellopták. Takáč Zsolt, a polgári társulás egyik alapító tagja elmondta, nem tudják, ki vitte el az urnát, valószínűleg abban volt a legkevesebb pénz. „Az összegyűlt pénzt a történelmi kapu helyreállítására fordítjuk, 2000 eurót már kifizettünk a kivitelező cégnek. A számlán 225 euró maradt, ehhez tesszük a gyűjtésből befolyt többi pénzt is” – nyilatkozta lapunknak Takáč Zsolt. Az éves gyűjtés április 20-ig folytatódik, ekkor lesz a kiértékelés. „A gyűjtést felújítjuk, de ezt kérvényeznünk kell a minisztériumban. Jelenleg két helyen van urnánk” – folytatta Takáč. Az interneten található számlaszámra is küldhetnek pénzt az adakozók, és az adó két százalékával is lehet támogatni a polgári társulást.

A mintegy háromtonnás történelmi kapu felújítása körülbelül öt hónapig tart, a munkát egy pozsonyi vállalat végzi. A restaurálás után a kaput visszahelyezik eredeti helyére. A felújítás teljes költsége 8 752 euró, az összeget az önkéntes adományokból térítik – olvasható a polgári társulás honlapján. A kapu még a nyolcvanas években is állt és nagyon rossz állapotban van, legalább kétszáz éve nem újították fel.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?