Több mint egymillió euró kell a Galandia felújítására

Galánta |

<p>Kedden ülésezett az önkormányzat pénzügyi bizottsága, a tárgyalás fő témája a Galandia termálfürdő körüli problémák megoldása volt. A rekonstrukció több mint egymillió euróba kerülne, a városnak nincs ennyi pénze.</p>

„A bizottság jóváhagyta az építési engedély elkészítését, amely a javítás elvégzéséhez kell” – mondta lapunknak Peter Paška, Galánta polgármestere. A szakértői vélemény szerint a kár, ami eléri az 1,2 millió eurót, a tervezés és az építés szakaszában keletkezett. „A Galandia 2008 óta üzemel. Azóta változtak az árak, és az elvárások is jóval magasabbak. Az épület már a megnyitásnál sem felelt meg az előírásoknak, most pedig még újabbaknak kell eleget tenni. Ezért több pénzre lesz szükség” – mondta a polgármester, majd hozzátette, a városnak nincs pénze, hitelt kell felvenni. „A képviselők szerint 300–500 ezer euró elég a rekonstrukcióra. Pedig csak az új csúszda kétszázezer euróba kerül. A régi már a megnyitáskor elavult volt” – mondta Paška. A Galandia termálfürdőt decemberben bezárták. Az uniós támogatással kialakított fürdő épülete veszélyes, a tetőszerkezet bármikor beomolhat. A statikai jelentés alapján az épület acélszerkezete nem felel meg az előírásoknak, a gerendák túlterheltek. Több feljelentés érkezett a rendőrséghez a fürdővel kapcsolatban. Először František Gaulieder tett feljelentést a közbiztonság veszélyeztetése miatt, később a Galandia felügyelőbizottsága fordult a hatósághoz. Kerestük Peter Závodskýt, a pénzügyi bizottság elnökét, de lapzártáig nem sikerült elérnünk. A képviselő-testület ma tárgyal Galandia termálfürdőről.
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?