Több épületet bérbe adna a város

IBOS EMESERimaszombat. Bérbe adná a városi üzemeltetésű intézményeket az önkormányzat.

IBOS EMESE

Rimaszombat. Bérbe adná a városi üzemeltetésű intézményeket az önkormányzat. A téli stadiont és a mozit a felújításukhoz kapott támogatások miatt néhány évig még a városnak kell üzemeltetnie, a városi művelődési központot a képviselők vették le a bérbe adandó intézmények listájáról.

Ján Čeman a városi tanács ülésén javasolta, adja bérbe az önkormányzat azokat az intézményeket, melyek csak idényszerűen működnek és veszteségesek. A képviselő a városi strandot, az uszodát és a téli stadiont adná ki. Véleménye szerint az intézmények bérlői a bevétel reményében mindent elkövetnének azok fellendítéséért. Időközben a város vezetése az említettek mellett a városi művelődési központot, a mozit, az amfiteátrumot és a kurinci sportpályákat is bérbe adná. Első lépésben felmérnék, akadna-e érdeklődő az intézmények iránt.

Rigó László alpolgármestertől megtudtuk, tavaly a téli stadion 124 ezer, az uszoda 166 ezer, a városi művelődési központ pedig 230 ezer eurós támogatást kapott a várostól.

Katarína Eliášová, a városi hivatal vagyonjogi osztályának vezetője arra figyelmeztetett, hogy a téli stadion felújítását a Központi Jégkorongszövetség 3 millió koronával támogatta. A városi mozi digitalizációjához az Audiovizuális Alap 35 ezer euróval járult hozzá. A szerződések értelmében a téli stadiont 2019-ig, a mozit pedig 2018-ig nem adhatja bérbe a város. Hasonló a helyzet a kurinci sportpályákkal is, 15 évig az önkormányzatnak kell üzemeltetnie. Ellenkező esetben vissza kellene fizetni a támogatást, szerződésszegés miatt pedig büntetést szabhatnak ki a városra. Több képviselő ellenezte a városi művelődési központ bérbe adásának gondolatát, határozatban rögzítették, hogy az intézmény nem szerepelhet a bérbe adással kapcsolatos felmérésben. Néhányan el sem tudják képzelni, hogy üzletszerűen üzemeltessék a kultúrházat, mások szerint egy ilyen lépés a kulturális élet végét jelentené. Ľubomír Šárik igazgató attól tart, hogy a vmk bérbeadását követően az önkormányzat nem tudná garantálni a jelenleg ott működő tevékenységek megőrzését. További kérdéseket vet fel a kultúrház gazdasági helyzete is. Nem világos, miért sorolták be a veszteségesen működő intézmények közé. „A városi kulturális központ költségvetése kiegyensúlyozott, az önkormányzat támogatása mellett rendszeresen pályázunk. Tavaly mintegy 50 ezer eurót nyertünk sikeres projekteknek köszönhetően” – mondta Ľubomír Šárik.

Rigó László szerint a városi tanács következő ülésén dőlhet el a bérbeadás kérdése. Így azonban csak az amfiteátrumot, a városi strandot és az uszodát ajánlhatják fel az érdeklődőknek.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?