Több a kátyú – de a pénz ugyanannyi

Dunaszerdahely |

<p>Az átlagosnál jobban megviselte az idei hosszú tél a Csallóköz központjának útjait. A dunaszerdahelyi városi hivatal illetékesének közlése szerint a sorozatos felfagyások miatt két-háromszor annyi kátyú keletkezett, mint más években, a város költségvetéséből a javításukra fordítható összeg viszont a tavalyi szinten marad.</p>

 

A járási székhelyen több mint ötven kilométer út-, illetve százhúsz kilométernyi járda van. Szabó Dezső, a dunaszerdahelyi városi hivatal műszaki és beruházási főosztályának vezetője elmondta: a városi utak egy része 2010-ben és 2011-ben új burkolatot kapott; ezek a szakaszok jobban ellenálltak a fagyoknak. „Mivel a tél során az olvadás és a fagyok váltották egymást, a szokásosnál erősebben romlott az utak állapota – közölte. – Két-háromszor annyi kátyú keletkezett, mint tavaly; vannak olyan útszakaszok, ahol az egész burkolat megkívánná, hogy felső rétegét felújítsák. A legsürgősebb munkálatok már megkezdődtek, úgynevezett hidegkátyúzással próbáljuk elhárítani azokat az útfelületi hibákat, amelyek tengelytörést okozhatnak. A kisebb kátyúk felszámolásához akkor látunk hozzá, amikor már éjjel sem kell fagyokkal számolni.” Dunaszerdahely költségvetése idén százezer eurót irányoz elő útfelújításra. Ján Baďanský, a Nagyszombat megyei útkarbantartó vállalat dunaszerdahelyi részlegének igazgatóhelyettese közölte: a járásban évente mintegy 60–80 tonna aszfaltot használnak fel kátyúzásra. „A közlekedésrendészet munkatársaival a napokban mérjük fel a megyei utak állapotát – mondta –, néhány első- és másodosztályú útszakasz javítása azonban már folyamatban van. Azokon a szakaszokon, amelyekben a legnagyobb kár keletkezett, ideiglenesen hidegkátyúzást tudunk alkalmazni. Ilyen a Nyárasd és Nádszeg közötti másodosztályú, illetve több olyan harmadosztályú útszakasz, amelyeket a közelmúltban nem újítottunk fel. Egyelőre nem tudom megmondani, mibe kerül majd a kátyúmentesítés.”A megyei utak felújításának kezdete is az időjárás alakulásától függ; Baďanský mérnök elmondása szerint vonatkozik ez a hiányzó útburkolati jelzések felfestésére is.  
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?