Tizenkét éve áll a Mária Valéria híd

Párkány |

<p>A Mária Valéria híd párkányi hídfőjénél tartott megemlékezéssel ünnepelte a híd újjáépítésének 12. évfordulóját a párkányi Szlovák&ndash;Magyar Baráti Társaság.</p>

A második világháborúban felrobbantott híd újjáépítésében fontos szerepet játszott a civil összefogás és nyomásgyakorlás, amelyhez politikai akarat is társult. Közvetítőként lépett fel az 1994-ben alapított párkányi Szlovák–Magyar Baráti Társaság. A közel száztagú, apolitikus szervezetnek egy magyar és egy szlovák társelnöke van. A közéleti és kulturális szerepvállalás mellett tanulmányutakat is szerveznek. Krušovicén részt vettek a Rudnay Sándor emlékszoba gyűjteményének összeállításában. A Mária Valéria hídnál tartott ünnepi megemlékezésen Kornélia Slabáková alpolgármester, a társulás szlovák társelnöke és Gajdosík György, a társulás magyar társelnöke mellett rövid beszédet mondott Németh József, a magyarországi Rudnay Sándor Egyesület elnöke is. A megemlékezést a Stilla Pectus női kar rövid műsora zárta. A rendezvényen jelen volt a Mária Valéria híd két aktuális őre is. A hídőrök feladata, hogy a valóságos híd védelme mellett szellemi hidakat is építsenek, és művészetükkel, tevékenységükkel segítsék a kulturális, mentális, szociális, vallási és politikai határok eltörlését, a különféle nézetek közelítését. Lucia Černeková és Peter Luha néhány hete érkezett Párkányba. Három hónapot töltenek a városban. A megemlékezés után Vércse Miklóssal, a Párkány képeslapjai 1895–2005 című könyv szerzőjével találkozhattak az olvasók.   
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?