Tiltakoznak a hulladékégető ellen

Somorja. Petícióval

tiltakozik a Somorjáért

Polgári Társulás a Sámot

városrészbe tervezett

villamos- és hőenergia-termelő üzem

építése ellen.

ÚJ SZÓ-TUDÓSÍTÁS

Az aláírásgyűjtés szombaton kezdődött, eddig több mint 800-an támogatták a tiltakozást.„Nem az új technológia ellen tiltakozunk, hanem az ellen, hogy a berendezéssel évente 240 kilótonna hulladékot dolgoznának fel, amelyet 130 kilométeres körzetből szállítanának ide. A másik fontos dolog, hogy Csallóköz, Somorja vízgazdálkodási szempontból a legfontosabb régió Szlovákiában, amelyet még 1973-ban elsőként nyilvánítottak védett területté. Nem utolsósorban pedig másodfokú védett területről van szó, Csölösztőn természetes gyógyforrás található” – közölte szerkesztőségünkhöz eljuttatott sajtóközleményben Tóth Ágnes, a Somorjáért Polgári Társulás elnöke. A petíciót Somorjáról, Sámot városrészből, Úszorról, Nagypakáról is sokan aláírták. A polgári társulás kedden levélben fordult a környezetvédelmi minisztériumhoz az üzem létesítésével kapcsolatban. „Nagyra értékeljük a polgárok pozitív hozzáállását petíciónkhoz, hiszen az első napon három óra leforgása alatt 377 aláírást gyűjtöttünk össze. Az aláírásgyűjtést folytatjuk elektronikus formában, valamint a városban is” – mondta Tóth Ágnes.

A hulladékégető üzemet az SPV Dálovce Kft. vállalat jövőre kezdené építeni. Az égetőben a hulladékot úgynevezett plazmatechnológiával – magas hőfokon történő porlasztással – dolgozzák fel, ezáltal elektromos energiát, hőenergiát és műszaki gázokat nyernek. A berendezéssel évente akár 60–240 kilótonna hulladékot tudnának hasznosítani, amelyet Dunaszerdahelyről, Szencről és a Felső-Csallóköz falvaiból szállítanának Somorjára. A vállalat honlapján található leírás szerint közel 80 új munkahelyet hoznának létre, az új technológia véleményük szerint környezettudatos, és az egyik legoptimálisabb megoldás lehetne napjaink hulladékgazdálkodására. (szcs)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?