Tiltakozás készül Hodosban a Horthy-szobor ellen

Nemeshodos |

<p>A Horhty-szobor ellenzői&nbsp;tiltakozást&nbsp;szerveznek a templom elé, a rendőrség is készül az eseményre.&nbsp;</p>

Bár a falu lakosságának nagy része tiltakozik a Horthy-szobor ellen, holnap délelőtt felavatják Horthy Miklós mellszobrát a dunaszerdahelyi járásbeli községben. A szoboravatást ellenző lakosok és a rendőrség is készül az eseményre. 

Az eredeti tervvel ellentétben nem a hodosi református templom kertjében, hanem a lelkészi hivatal különtermében leplezik le a mellszobrot, amelyet a Horthy Miklós Társaság adományozott. 

A közösségi portálon elérhető információk szerint a 11 órakor kezdődő istentiszteleten Hegedűs Lóránt lelkipásztor hirdet igét. Hegedűs Lászlót korábban egy hasonló szoboravatáson elhangzott sértő prédikációja miatt megrovásban részesítette a református egyház. 

11.40-kor az emlékbeszédek után felavatják a szobrot. 

A közösségi portálon ötvenöten jelezték, hogy részt vesznek az eseményen, közöttük Samu István, az MKP országos elnökségének tagja, Dobay Gergely, a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom hazai vezetője, valamint Méry János, a Via Nova Ifjúsági Csoport somorjai elnöke. További százötvenhat felhasználó érdeklődik az esemény iránt. A szobrot adományozó társaság autóbuszt indít Budapestről az eseményre. 

A szobor felállítását ellenző lakosok aláírásgyűjtést indítottak. „Ellenzek bármely időben minden olyan tevékenységet, amely a Horthy-korszakot, annak vezetőjét és bármiféle szélsőséges nézeteket éltet” – olvasható az interneten elérhető petícióban, amelyben a lelkész menesztését is kérik a lakosok. 

KOMMENTÁRUNK A TÉMÁBAN: LÉPTET FEHÉR LOVÁN?

Az aláírásgyűjtés mellett tiltakozó megmozdulásra készülnek, délelőtt tíz órától gyülekeznek a templomnál. Balódi László, Hodos polgármestere a szerdai lakossági fórumon elmondta, hogy a rendőrség is fokozott erővel készül a vasárnapi eseményre, és higgadtságra intette a helyieket. „A községnek kötelessége értesíteni a hatóságokat, ha nagyobb megmozdulás készül. Az eseményre adott visszajelzések alapján tájékoztattuk a rendőrséget, amely azt követően több találkozót szervezett, a szervezőkkel is egyeztettek” – nyilatkozta lapunknak a polgármester, rámutatva, hogy a gyülekezési törvény értelmében a szervezők kötelesek biztosítani a rendezvény helyszínét.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?