<div>Október 14-től tilos lesz az alkoholfogyasztás Párkány közterületein.</div>
Tilos lesz közterületen alkoholt inni Párkányban
Párkány |
„Hasonló általános érvényű rendelet van érvényben Érsekújvárban és Szereden is. A rendelet kidolgozásakor ezeket is figyelembe vettük” – tájékoztatta lapunkat Dudás Ágnes, a városi hivatal sajtószóvivője. A rendelet hatályba lépésével a Sétálóutcán, az oktatási intézmények, a játszóterek, a vasútállomás, a buszmegállók területén és ezek 50 méteres körzetében tilos lesz az alkoholtartalmú italok fogyasztása. A tiltás 7 és 23 óra között a közétkezdékre és az egészségügyi intézményekre, 6 és 23 óra között az élelmiszerboltokra, a templomokra, illetve azok 50 méteres körzetére is vonatkozik. A vendéglőkre, a városi és a város által engedélyezett rendezvényekre, a Simon-Júda-napi és a karácsonyi vásár idejére, az esztendő első és utolsó napjára, a vallási ünnepekre és az esküvőre a rendelet nem vonatkozik. „Az utóbbi időben gyakran érkezett panasz, hogy a városháza előtti parkban és a sétálóutcai padokon ücsörgő csoportok alkoholt fogyasztanak, ittasan zavarják a közrendet és a járókelőket. Többször előfordult, hogy a kulturális rendezvények vagy megemlékezések alatt az ittas rendbontók miatt rendőröket kellett hívni” – magyarázta Dudás Ágnes. A rendelet betartását a városi rendőrök és a város által megbízott személyek ellenőrizhetik, a megszegésért 33 euró pénzbírságot szabhatnak ki és szabálysértési eljárást indítanak.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.