Tilos inni az utcán

Kassa |

<p>22 órás alkoholtilalmat fogadott el a városi képviselő-testület. A rendelkezés már július folyamán életbe lép. A város imázsán ugyanis jelentősen rontott a részeg fiatalok és a hajléktalanok randalírozása, ezért a rendelet pontosan megszabja, hol nem lehet nyilvános helyen alkoholt fogyasztani reggel öt óra és hajnali három óra között.</p>

22 órás alkoholtilalmat fogadott el a városi képviselő-testület. A rendelkezés már július folyamán életbe lép. A város imázsán ugyanis jelentősen rontott a részeg fiatalok és a hajléktalanok randalírozása, ezért a rendelet pontosan megszabja, hol nem lehet nyilvános helyen alkoholt fogyasztani reggel öt óra és hajnali három óra között. A rendelet betartását a városi rendőrség felügyeli.
A köztereken tiltott alkoholfogyasztás érinti a belváros nagy részét, a városi parkokat, az állomást, valamint az oktatási és egészségügyi intézmények, játszóterek, hivatalok, templomok és a tömegközlekedés megállóinak környékét. A rendelet természetesen nem vonatkozik az alkoholt árusító létesítményekre, az engedélyezett nyári teraszokra. Sokkal inkább azt a jelenséget szeretnék gátolni, hogy az unatkozó, bandába verődő fiatalok a padokon igyák az üzletben vásárolt szeszt. (kozs)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?