Testületi adok-kapok a győri buszjárat miatt Nagymegyeren

Nagymegyer |

<p>Az önkormányzat felbontja a buszok üzemeltetéséről szóló szerződést az SAD társasággal.&nbsp;Egymást okolja a jelenlegi és az előző polgármester amiatt, hogy nem rentábilis a Nagymegyer és Győr közt közlekedő buszjárat.&nbsp;</p>

A projektet Néveri Sándor indította, a helyére lépő Lojkovič Sámuel rámutatott, nem kifizetődő a járatok üzemeltetése. Az év elején ritkították a nemzetközi járatokat. 

A 2014-ben indított projekt szerint hat járat indult naponta a két város között. Júliusig uniós támogatásból tartották fenn a járatokat, azóta az önkormányzat fedezi a költségeket. Lojkovič korábban elmondta, az öt százalékot sem éri el a buszok kihasználtsága, havonta 10–12 ezer eurót költöttek rájuk. A járatok ritkítása után 3-4 ezer euróra csökkenhetnek az önkormányzat kiadásai. A múlt heti képviselőtestületi ülésen a polgármester közölte, felbontják az üzemeltetővel, az SAD társasággal kötött szerződést.

Néveri Sándor képviselő, korábbi polgármester azt mondta, sok esetben rosszul dolgozik a városvezetés, interpellációjában rámutatott, hogy már egy évvel ezelőtt javasolta a most beharangozott megoldásokat.

„Félrevezetted a testületet, amikor a buszt intézted” – válaszolta a jelenlegi polgármester. Hozzátette, korábban is egyeztettek az SAD-vel és a projekt érintettjeivel, mert a város nem képes üzemeltetni a veszteséges járatokat.

„Sosem állítottam, hogy ez hasznot fog hozni a városnak. Ez egy közhasznú szolgáltatás” – magyarázta Néveri. A képviselő elmondta, a két buszt szimbolikus összegért, a vételár öt százalékáért kapta meg az önkormányzat. A projekt lejárta utáneladásukból rendezhetik a kintlévőségeket. Lojkovič kifogásolta, hogy a szerződés szerint nem adhatják bérbe a buszt, kizárólag a járatok kiszolgálására használhatják. 
Az év eleje óta a korábbi hat helyett csak napi két buszjárat közlekedik Nagymegyer és Győr között. A csallóközi fürdővárosból reggel és kora délután indul busz a határ menti nagyvárosba, Győrből délelőtt és késő délután indulnak a járatok.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?