Tervek és programok Nagykaposon

Újságot és könyvet jelentetnek meg, amatőr színjátszó csoportot alapítanának.NagykaposGazdag programkínálattal várják az érdeklődőket az év első felében a magyar házban, a hagyományos rendezvényeken túl néhány újdonsággal is előállnak.Gabri Rudolf, az intézmény vezetője elmondta, munkatársaik, Vályi

Újságot és könyvet jelentetnek meg, amatőr színjátszó csoportot alapítanának.

Nagykapos

Gazdag programkínálattal várják az érdeklődőket az év első felében a magyar házban, a hagyományos rendezvényeken túl néhány újdonsággal is előállnak.

Gabri Rudolf, az intézmény vezetője elmondta, munkatársaik, Vályi Edit és Lakatos Denisza a Gulág Emlékév kapcsán meghirdetett pályázat keretében 2016 májusa és szeptembere között összesen 15 régióbeli településen végzett kutatást a málenykij robottal kapcsolatosan. Az Ung-vidéki községekben összesen 18 mélyinterjút készítettek, illetve két túlélővel, a nagyszelmenci Gilányi Jánossal és a bési Fekete Gézával is beszélgetést rögzítettek. Más adatközlőkkel, polgármesterekkel, lelkészekkel, valamint az elhurcoltak ismerőseivel és családtagjaival is felidézték az egykori történéseket, illetve pontosították a már meglévő adatokat, névjegyzékeket. A kutatás részleteiről egy nagykaposi és egy beregszászi konferencián számoltak be, januárban pedig a nagyszelmenci magyar alapiskolában tartottak előadást. Hasonló rendezvényt más településeken, például Vajánban is szerveznének.

Februárban a kutatás anyaga nyomtatásban is megjelenik. A közel százoldalas kiadvány kereskedelmi forgalomba nem kerül, de a magyar ház dolgozói azt szeretnék, ha az minden érintetthez – oktatási intézményekhez, önkormányzatokhoz és civil szervezetekhez – eljutna. A fenntartó, a Nagykapos és Vidéke Társulás idén is szeretné megjelentetni az intézmény lapját, a Magyar Házat, és hagyományos rendezvényeit, egyebek mellett a népi mesterségek napját, a mesemondó- és népdalversenyt, valamint az Erdélyi János Napokat is szeretnék megszervezni. 2014 után ebben az évben újra Nagykapos ad otthont a Tompa Mihály Vers- és Prózamondók, Énekelt Versek és Lírai Színpadok Országos Versenye elődöntőjének, melynek jó néhány kísérőrendezvénye is lesz. Gabri Rudolf tájékoztatása szerint a ház hátsó udvarában – európai uniós támogatásból – termelői udvart alakítanának ki. A szlovák–magyar nyelvhatáron élő gyerekek számára idén is szerveznek vasárnapi iskolai oktatásokat, sőt azt szeretnék, ha Horti Rékának, a Petőfi Sándor Program Ung-vidéki aktivistájának kezdeményezésére a gyerekek magyarországi és erdélyi társaikkal is találkozhatnának. A Nagykaposi Magyar Közösségi Házban a Csemadokkal együttműködve idén színjátszó csoportot alapítanak, a társulat összeállítása hamarosan megkezdődik.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?