Termelői piac a tallósi kastély udvarán

Piac
Tallós |

Ma reggel megnyitotta kapuit a tallósi termelői piac, hat év után visszatértek az árusok a tallósi Esterházy-kastély udvarára. Mintegy hetvenöt kistermelő kínálatából válogathattak a vásárlók.

2013-ban rendezték meg az első kistermelői piacot, most a Csilizközi piac sikeréből inspirálódva újra megtelt élettel a kastélyudvar. Egyebek mellett hústermékeket, zöldségeket, palántákat, házi tésztákat és süteményeket, sajtokat, lekvárokat, húsvéti dekorációkat kínáltak a vásárlóknak. Horváth Zoltán Tallós polgármestere portálunknak elmondta, hogy kilencvenen jelentkeztek a felhívásra, de voltak, akik megfutamodtak a hideg időtől. Pedig nem kellett volna, a vásárlókat ugyanis nem riasztotta el a kellemetlen szél, kígyóztak a sorok a standok előtt. A revitalizált kastélyparkban sétakocsikázni is lehetett, hinta és állatsimogató is volt a piacon. Több százan látogattak el Tallósra.

“Nagyszerű a kínálat! Nagyon örülök annak, hogy ennyiféle áru közül válogathatok és közben megismerem a termelőt is” - mondta az egyik vásárló.

Voltak, akik csak nézelődni jöttek, de ők sem távoztak üres kézzel. “Megvettünk mindent, ami a locsoláshoz kell, már csak a víz hiányzik” - mutatta nevetve a fonott kosarat és a korbácsot egy elégetett vevő.

“Őstermelőket szólítottunk meg, a csiliznyáradi piac szervezőitől is sok tippet kaptunk, a mátyusföldi és a tallósi termelőket is megszólítottuk. Fantasztikus, hogy ennyien eljöttek” - nyilatkozta a polgármester.

Hozzátette, az önkormányzat támogatta Fehér Mónika és Rémay Adrianna kezdeményezését, ugyanis látták, hogy van igény a hasonló rendezvényekre, ahol megismerhetik egymást az emberek, találkozhatnak a régi ismerősök.

“Örülünk, hogy ilyen pozitív volt a fogadtatás, folytatjuk!” - szögezte le Horváth Zoltán.

Galéria
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?