Terebesi vérbajok

Tőketerebes |

<p>Riasztóan megugrott a szifiliszes megbetegedések a kelet-szlovákiai járási székhelyen. A Tőketerebesi Járási Közegészségügyi Hivatal tiszti főorvosa, Jozef Sládek elmondta, míg 2009-ben csak 5, addig 2010-ben 51, 2011-ben 56 új megbetegedést regisztráltak.</p>

„Ez nagyon magas szám, szerintem egyenesen járványról beszélhetünk” – mondta Sládek, kiemelve, 2011-ben 287 új megbetegedést regisztráltak, azaz az összes beteg 20 százaléka éppen a járásból származott.

A főorvos elmondása szerint az 56 megbetegedésből 9 hét falura lokalizálható, 47 pedig a járási központban történt, ebből is 40 egy szegregált romatelepen, ahol 3000 embernek van bejelentett lakhelye, de becslések szerint 5000-en is lakhatnak ott, katasztrofális gazdasági, higiéniai, egészségügyi és szociális viszonyok közepette. A telepen sok tizenéves prostituált él, akik terjeszthetik a betegséget.

Sládek elmondta, hivatalának kompetenciái ezen a téren csekélyek, ugyanis a nemi és tödőbetegségeket kivették a közegészségügyi hivatalok kompetenciájából.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?