Tehetséggondozó tábor Muzslyán

<p>Muzsla. A délvidéki Muzslyán töltötte a vakáció utolsó hetét a muzslai Endrődy János Alapiskola néhány diákja.</p>

GULYÁS ZSUZSANNA

A visegrádi LogIQa tábor mintájára a Bánáti Magyar Pedagógusok Egyesülete második alkalommal rendezte meg azt a tehetséggondozó tábort, ahol Szlovákiát a muzslai alapiskola hat tanulója és két pedagógusa (Páldi Tímea és Krško Klaudia) képviselte.

„Az oktatás helyzetével kapcsolatos PISA-jelentések egyik megállapítása, hogy a diákok a begyakorolt feladatokkal még csak-csak megbirkóznak, de az újszerű problémák előtt általában tehetetlenül állnak, tehát kreatív gondolkodásuk a rengeteg lexikális tudás befogadása árán visszafejlődött. Foglalkozásainkkal ezt a jelenséget szeretnénk visszafordítani” – fogalmazott Bíró István táborvezető.

A gyerekek a muzslyai táborban különböző stratégiai, logikai, ügyességi és érzékelést fejlesztő játékokat (quarto, pentomino, cubi-cup, suma-kocka, ördöglakatok, keresztrejtvények, fejtörők, sodoku, hanoi torony, amőba, tangramm) játszottak, amelyek ugyan érintették a matematikát, a nyelvtant, a fizikát és a földrajzot is, de koncepciójuk ennél átfogóbb. „A foglalkozások célja a gyerekek gondolkodásának, problémamegoldó képességének fejlesztése volt” – foglalta össze a tábor lényegét Páldi Tímea, az Endrődy János Alapiskola pedagógusa, aki a táborban a szorobán lényegét ismertette a résztvevőkkel.

A szlovákiai Muzsla és a délvidéki Muzslya község 2003-ban írta alá a baráti együttműködésről szóló nyilatkozatot, amelyet a közelmúltban felelevenítettek. A két község képviselői megállapodtak, hogy a jövőben szorosabbra fűzik kapcsolatukat.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?