Tegnap megint bombariadó volt Kassán

Tegnap újabb bombariadó volt a bíróság épületében, robbanószerkezetet ezúttal sem találtak.KassaKét nappal ezelőtt sajtótájékoztatón jelentette be a Kassai Kerületi Rendőr-főkapitányság, hogy letartóztatták azt a férfit, aki idén hatszor hívta a rendőrséget azzal, bomba fog robbanni a bíróság épület

Tegnap újabb bombariadó volt a bíróság épületében, robbanószerkezetet ezúttal sem találtak.

Kassa

Két nappal ezelőtt sajtótájékoztatón jelentette be a Kassai Kerületi Rendőr-főkapitányság, hogy letartóztatták azt a férfit, aki idén hatszor hívta a rendőrséget azzal, bomba fog robbanni a bíróság épületében. Úgy tűnik, máris akadt utánpótlás. Az ismeretlen betelefonáló tegnap reggel hét óra után pár perccel jelentette be a 112-es segélyhívószámon, hogy a kassai bíróság épületeiben ismét bombát rejtettek el. Azonnal megkezdték az épületek kiürítését, perceken belül pedig az összes mentőosztag is a helyszínre érkezett. Szerencsére most sem találtak bombát, és már fél tizenegykor visszaengedték az embereket az épületekbe. A rendőrség ismeretlen tettes ellen indított eljárást. Ha a tegnapi rémhírterjesztő is rendőrkézre kerül, háromtól nyolc évig terjedő börtönbüntetést, az okozott kárért pedig több mint tízezer eurós pénzbírságot kaphat.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?