Tegnap indult az utolsó RegioJet Kassáról Pozsonyba

A cseh vállalat RJ 408-as szerelvénye tegnap este negyed hatkor indult el a kassai állomásról a főváros felé. Ez volt az utolsó RegioJet-járat ezen a vonalon.Kassa/Pozsony„Köszönettel tartozunk azoknak az utasoknak, akik velünk utaztak Kassa és Pozsony között.

A cseh vállalat RJ 408-as szerelvénye tegnap este negyed hatkor indult el a kassai állomásról a főváros felé. Ez volt az utolsó RegioJet-járat ezen a vonalon.

Kassa/Pozsony

„Köszönettel tartozunk azoknak az utasoknak, akik velünk utaztak Kassa és Pozsony között. Bízunk benne, hogy továbbra is a mi szolgáltatásainkat választják, más vonalakon” – fogalmazott nyilatkozatában Radim Jančura, a sárga vonatokat üzemeltető RegioJet igazgatója. A cseh magánvállalat azért döntött a Kassa–Pozsony járat megszüntetése mellett, mert úgy érzik, az állami beavatkozások miatt nem működik rendesen a piac, és ott, ahol három cég is szolgáltatásokat nyújthatna, nem lehet megmaradni. A döntés egyik nyomós oka a Szlovák Vasúttársaság (ŽSR) Kassa–Pozsony IC-járatainak újraindítása volt, melyek az ingyenes közlekedéssel ellehetetlenítették a RegioJetet. A szerelvények több mint két éven át közlekedtek a két nagyváros között, ez idő alatt több mint kétmillióan vettek rájuk jegyet. „Nagyon sajnáljuk, hogy megszűnt a járat. Sokkal kényelmesebb, gyorsabb, megbízhatóbb és kifizetődőbb volt a RegioJettel utazni, mint az IC-vel” – nyilatkozta egy dunaszerdahelyi utas. „Háromhetente utaztam a sárga vonattal Pozsony és Kassa között. Össze sem lehet hasonlítani őket az állami járatokkal. A vonatok tiszták, kényelmesek voltak, és a személyzet is nagyon kedves volt. 6 euróért utaztam, de ez sajnos már a múlté” – nyilatkozta egy másik utas.

A Kassa–Zsolna–Ostrava–Prága vonalon továbbra is közlekednek a RegioJet szerelvényei, február 26-tól pedig újabb járatok indítását tervezi a társaság.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?