Tegnap este ért véget az Atrium Art

Rimaszombat. Nagy érdeklődés mellett zajlott a Rimaszombatban először megrendezett Atrium Art színházi fesztivál, amelynek naponta több mint ezer nézője volt. A közönség igen sokszínű programból válogathatott a Városnapok kiemelkedő rendezvénysorozatán.

Rimaszombat. Nagy érdeklődés mellett zajlott a Rimaszombatban először megrendezett Atrium Art színházi fesztivál, amelynek naponta több mint ezer nézője volt. A közönség igen sokszínű programból válogathatott a Városnapok kiemelkedő rendezvénysorozatán. A szépen rendbe hozott és szabadtéri színpaddá átalakított Fekete Sas, az egykori rimaszombati Vigadó udvarán két napon át pergő, magas színvonalú műsor várta a nézőket. Színpadi játékkal ötvözött középkori harci bemutatók a zólyomi Ancile és a nyitrai Arwen csoport előadásában, két Csehov bemutató, az egyfelvonásosokat a rimaszombati Divosud, a Sirályt a tiszolci Daxner színjátszó csoport mutatta be. Hosszú évek után a Jókai Napokról is ismert Vlado Sadílekkel találkozhatott a közönség, aki Gogol Egy őrült naplója című művét dolgozta fel monodrámaként. Osztatlan sikert aratott a budapesti Misztrál együttes, amely ugyan már a késő esti órákban kezdte meg műsorát, a nézőtér mégis zsúfolásig megtelt. Kellemes meglepetése volt a fesztiválnak a rimaszombati Afrodité együttes. Nagy sikert arattak az ózdiak, a csengettyűkön játszó gyerekek és a női kar is. A péntek délelőtti zápor sem rontotta el a hangulatot. Lubo Šárik, a Rimaszombati Városi Művelődési Központ igazgatója szerint az első visszajelzések azt bizonyítják, Rimaszombatban lehet és kell színházi fesztivált szervezni. A nemzetközi részvétel, a sokszínűség, a többnyelvűség az igazgató szerint igazi közép-európai hangulatot teremtett.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?