Tátralomnic olyan, mint Ferenc József idején

A Tarajkáról Ótátrafüredre vezető útonTASR-felvételPersze nem könnyű dolog felmászni a meredek, sziklás hegyoldalba. Ótátrafürednél a favágók lovakkal vontatják el az út szélére a tonnányi súlyú fatörzseket. Aztán jön a teherautó és elszállítja.

– Hová viszik a fát? – kérdem a favágót. Nem tudja. Nem is érdekli. Fő, hogy megkapja a kialkudott bérét, a többi a mások dolga. A rendőröknek sem feladata, hogy ellenőrizzék valamennyi fuvart. Ők a közlekedés biztonságára figyelnek. A fakitermelés a tulajdonosok gondja, a magángazdálkodóktól kezdve az erdőgazdaságon át a nemzeti park vezetőségéig. Nem egyszer előfordult, hogy fülön csíptek tolvajokat, akik a fűrészárunak való legértékesebb rönkfát lopták el.

Szívünkön viseljük a Magas-Tátra sorsát, hiszen mindnyájunké. Arra is figyelnünk kellene, hogy egy „ügyeskedő vállalkozó” suttyomban meg ne vegye, mert rögtön bekeríti és belépti díjat szed. Van ilyen. Nem messze tőlünk, Ausztriában, alig száz kilométernyire a határtól. A Hohe Wand hegység kapujában sorompó állja el az ember útját, és belépti díjat szednek. A napfényes Itáliában pedig az egész tengerpartot bekerítették a vállalkozók. Aki fürödni kíván, az fizessen! Talán a napot is bekerítenék, ha lehetne...

A Tátrában enyhén szólva visszafogott az idegenforgalom. Tátralomnicon nincs turistaáradat, pezsgő élet, mint valaha. A legnagyobb üzletház régóta bezárt, a kisebbekben pedig csak gyéren akad egy-egy vevő. Az éttermekben is csak néhányan ebédelnek. A káposztaleves ára 50 korona, kiflivel, sörrel, borravalóval egy százas, ami az osztrákoknak és németeknek nevetségesen olcsó. Mégsem jönnek, mert jobban érzik magukat az Alpokban.

Tátralomnic szállodái sohasem voltak olyan csendesek, mint most. Két hónappal karácsony előtt több hotel is bezárt, igaz, ma újból fogadnak vendéget – 200 koronáért kínálják a kétágyas szobát. Más szállókban 1500 koronát is elkérnek, sőt a panziók még ennél is drágábbak. A téli turistaidény hozott némi fellendülést, a szállók előtt külföldi – főleg cseh és lengyel – rendszámú kocsikat is látni. Síelni, pihenni, kirándulni jönnek a Magas-Tátrába, amelynek sokszínű képét a pusztító vihar sem tudta tönkretenni. A Lomnici-csúcs hófehéren szikrázik a ragyogóan kék ég alatt. Érdemes a 2632 méteres magasságból fürkészni a gyönyörű tájat. Belátni a távoli behavazott falvakba, látni Poprádot, az opálszínű párában, északon Lengyelországot.

Szobát kértem Tátralomnic egyik szállodájában, ahol az alkalmazottak meséltek az orkán idején átélt eseményekről. Rémülten hallgatták a vihar üvöltését – mondták – , s megdöbbenve figyelték, amint odakint a derékba tört, több tonna súlyú fenyőfák ágyúdörejként zúdultak a földre. A szállóban is recsegett-ropogott minden. A szél kitépte az erkélyajtókat, betörte az ablakokat. Volt, aki az alagsorba vagy a pincébe menekült félelmében. A vihar után a fák sok kilométernyi hosszan eltorlaszolták az utat, melyet látni sem lehetett. Ótátrafüred közelében – emlékeznek vissza – a gépkocsira zúdult fa alól a mentőosztag holtan emelt ki egy 50 éves késmárki férfit. A feleségét életveszélyes állapotban kórházban ápolták. A halott férfi egy ideig ott feküdt a behavazott út mellett, mert a mentőosztagok előbb az életben maradottakon próbáltak segítenie. Az est beálltával sötétbe borult minden, nem volt villany. Az emberek egymástól kérdezték, lehet-e ennél nagyobb tragédia? Lehet. Másnap ugyanolyan orkán söpört végig, az utána következő földrengés pedig csak növelte az emberek rémületét.

A mentőosztagoknak előbb az utakat kellett járhatóvá tenniük. Éjjel-nappal dolgoztak, olykor egy akrobata ügyességével vágták a fatörzseket nehéz motorfűrésszel a fejük fölött. Arra is vigyázniuk kellett, hogy a keresztül-kasul egymáson heverő, tonnányi súlyú rönkök rájuk ne zúduljanak. A motorfűrészek néha annyira túlhevültek, hogy csaknem kigyulladtak. Fogazatuk élüket vesztették, így kétóránként másikra kellett cserélni, vagy a fogakat megélesíteni. Mindezt csípős hidegben és szélben.

Egy megható példája volt az önzetlen segítségnek, amikor a szepességi kis falu, Zsákóc plébánosa seregnyi hajléktalan gondozottjával eljött, hogy segítsen. Persze, előfordult olyasmi is, hogy Ótátrafüreden túl, ahol a legnagyobb pusztítást okozta a vihar, a Csehországból érkezett segítőkész munkásoknak éjszaka ellopták a traktorukat, melyet magukkal hoztak.

Tátralomnicon kisebb kárt okozott a vihar, de a ligetek és parkok fáit kíméletlenül megritkította, a hegyoldalakat pedig letarolta. A helybeliek azt mondják, Tátralomnic száz évet fiatalodott: olyan, mint Ferenc József idején.

A 2004. november 19-ei pusztítás után a 46 ezer hektárnyi gyönyörű fenyőer-dőből 12 ezret letarolt a vihar és ugyanennyit megtizedelt vagy részben tönkretett. Ma 2,5 millió köbméter fa fekszik a földön, a Tátrai Nemzeti Park dolgozóinak becslése szerint ennek értéke mintegy hárommilliárd korona.