Tart attól, hogy az Ebola-vírus nálunk is megjelenik?

Kovács Sándor egyetemi hallgató, PeredSajnálattal olvasom a híreket az Ebola-járványról. Tudomásom szerint a történelem eddigi legdurvább Ebola-járványa szedi áldozatait, nyugtalanító; hogy nincs rá ellenszer és kilencven százalékban halálos.

Kovács Sándor egyetemi hallgató, Pered

Sajnálattal olvasom a híreket az Ebola-járványról. Tudomásom szerint a történelem eddigi legdurvább Ebola-járványa szedi áldozatait, nyugtalanító; hogy nincs rá ellenszer és kilencven százalékban halálos. Nap mint nap jelennek meg világszerte Ebola-vírussal fertőzöttek, belegondolni is rémisztő, mire lenne képes ez a vírus egy nagyvárosban. Úgy gondolom, Szlovákia ugyanolyan veszélyeztetett, mint bármely más európai ország. Remélhetőleg szigorítják a reptereken az óvintézkedéseket, és ellenszert is kifejlesztenek a közeljövőben. Nagyon remélem, hogy nem indul Európa-szerte komolyabb járvány. Az emberek erre nem is lehetnek felkészülve, mire valaki rájön, hogy fertőzött, már késő. Megelőzésként kerülném az afrikai országokat és az onnan érkezőket. Mi lenne, ha már Szlovákiában terjedne? Ebbe inkább ne gondoljunk bele.

Pézman Enikő pedagógus, Komárom

Természetesen tartok attól, hogy Szlovákiában is megjelenik az Ebola-vírus, hiszen újabb és újabb európai országokról jelentenek Ebola-gyanús eseteket, illetve megbetegedéseket, és sajnos egyre növekszik a halálos áldozatok száma is. Manapság néhány óra alatt bárhová el lehet jutni a világban, érkezhet hozzánk is olyan személy az Ebolával fertőzött térségből, akiről csak itt derül ki, hogy hordozza a kórt. Addig pedig nagyon sok további emberrel kerülhet közvetlen kapcsolatba. A hazai egészségügy helyzete szintén aggodalomra adhat okot, nem tudom, mennyire tudnák kezelni a kórházak egy esetleges járvány kirobbanását.

Borka Roland újságíró, Gúta

Egyre gyakrabban hallani arról, hogy újabb országban, városban találtak Ebola-vírussal fertőzött embert. Olyan digitalizált világban élünk, ahol a legkisebb hírre is felkapjuk a fejünket. Én nem tartok attól, hogy Szlovákiában, közvetlen környezetemben vagy lakóhelyemen Ebola-járvány alakulhat ki. Annyi mindenre képes ma már az emberiség, hogy bízom abban, az illetékes hatóságok kellő elővigyázatossággal megfelelő és sikeres intézkedéseket tesznek a vírus terjedésének megfékezésére. Természetesen egyedi esetek előfordulhatnak, de nem látok valós veszélyt arra, hogy világszerte elterjedne ez a leggyakrabban halálos kimenetelű betegség. A világnak nemcsak óvó tekintetét kellene a nyugat-afrikai országokra – Guineára, Sierra Leonéra és Libériára – vetnie, és már-már hermetikusan elzárni ezeket a területet, hanem minden eszközt felhasználva segíteni az eddigi legsúlyosabb Ebola-járvány megfékezését. A vérrel és más testnedvvel terjedő betegséget csakis közös erővel lehet megfékezni, és mint az egyéni esetek is bizonyítják, a globalizált világban mindent közösen kell megoldanunk, mindannyiunk érdekében. (béva, vkm, guzsu)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?