Találjuk meg újra a márciusi tüzet

A. Kőrösi I., Baranyay A.
PERED |

Nagyjából kétszázan vettek részt Pereden az 1848-1849-es forradalom és szabadságharc emlékére szervezett központi megemlékezésen. Ünnepi beszédében a polgármester a márciusi ifjakra jellemző tűz éltetését hangsúlyozta.

A sok éves hagyománynak megfelelően idén is az 1849 júniusában Pered határában vívott csata emlékművénél tartotta a Csemadok a központi megemlékezést március 15-én. Az 1848-1849-es forradalom és szabadságharc 175. évfordulója alkalmából megrendezett koszorúzási ünnepséget a Peredi Férfi Daloskör kezdte a Szózat eléneklésével. Kovács Kristóf, a helyi iskola kilencedik osztályos tanulója Tóth Elemér Ünnep című versét szavalta el. Jurás Lívia, a Csemadok Peredi Alapszervezetének elnöke köszöntötte az egybegyűlteket. Kifejtette, ha van szép és reménykeltő ünnep, az március 15., amely az erőszak nélküli forradalom ünnepe. Szavai szerint a szabadság manapság lehetőség, nem örökkévaló, ezért meg kell küzdeni érte minden nap. A bevezető után Derzsi György ünnepi műsora következett. A színművész egyebek mellett az 1848-1849-es forradalom és szabadságharc témáját feldolgozó saját musicaljéből adott elő részleteket.

Pered-Derzsi György

Kénerné Bodroghalmi Fruzsina, Magyarország Pozsonyi Nagykövetségének diplomatája felolvasta Orbán Viktor, Magyarország miniszterelnökének üzenetét, majd a község polgármestere, Agócs Kőrösi Ildikó mondott ünnepi beszédet. Szavai szerint 1848. március 15. minden olyan pillér közül a legszebben ragyog, amelyek utat mutathatnak nekünk, hiszen a magyarok első számú ünnepe. A polgármester úgy véli, a mai szabadságnak nagyobb ára van, mint ahogy azt az 1848-ban kezdődött forradalom által kivívták az őseink.

„Mindenhol jelen van a manipuláció, a befolyásolás, a gazdasági csoportok a közösségi oldalakon, az influenszerek, a fotelhuszárok néhány kattintással tudnak tömegeket befolyásolni. A mi nemzedékünknek azért kell küzdenie, hogy az anyaországon kívül is megtaláljuk helyünket”

– fogalmazott. Hozzátette, mivel a megélhetésért folytatott mindennapos küzdelem felőröl minket, kevés bennünk a lelkesedést, ezért a résztvevőknek azt kívánta, hogy a márciusi tűz újra ott lobogjon mindenkiben, ahogy a márciusi ifjakban lobogott. Míg a helyi és környékbeli szervezetek, intézmények képviselői, a környező települések polgármesterei és küldöttei elhelyezték koszorúikat az emlékműnél, a Peredi Férfi Daloskör énekelt korabeli katonadalokat és népdalokat. A megemlékezés zárásaként az énekkar vezetésével, a jelenlévők közreműködésével elhangzott a Himnusz.

K. Bodroghalmi F., Kovács K.
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?