Taksony nyugalmára hat kamera vigyáz

<p>Taksony. Néhány hónapja kapcsolták be a térfigyelő rendszert, hat kamera működik a galántai járásbeli községben. Mészáros Márta, Taksony polgármestere lapunknak elmondta, a kamerarendszernek köszönhetően jelentősen csökkent a vandalizmus a faluban.</p>

BARTALOS ÉVA

„Nekünk a lakosok biztonsága az első. Korábban volt példa vandalizmusra, nem sokkal az új tér átadása után tönkretették a fákat, megrongálták a kihelyezett díszeket, ittasan randalíroztak a faluban. Ezt szerettük volna visszaszorítani” – nyilatkozta Mészáros Márta. Hozzátette, ha szükséges, a hivatalos szervekkel is együttműködnek a bűntények felderítésében. A falu főterén, egy kereszteződésben és az óvoda környékén található erdős részen vannak kamerák. A kamerarendszer kilencezer-kilencszáz euróba került, a község húszszázalékos önrésszel járult hozzá a költségekhez. A térfigyelőkre a belügyminisztérium bűnmegelőzési programjából kapott támogatást a falu. A község elején tábla figyelmeztet arra, hogy kamerákkal őrzött terület. A polgármester szerint néha ez is elég ahhoz, hogy elvegyék a fiatalok kedvét a vandalizmustól.

Mészáros Mártától megtudtuk, hogy tovább bővítenék a rendszert. „Reagáltunk a 2014-es pályázati felhívásra. Még legalább három kamerát szeretnénk, hogy a temetők környékét és az új építkezési körzetet is figyelni tudjuk. Az a célunk, hogy minél sűrűbb legyen a hálózat és a falu egész területét figyelni tudjuk” – beszélt a tervekről Mészáros Márta. Hamarosan kiderül, megkapják-e a támogatást a rendszer bővítésére. Elmondta, optikai infrastruktúra kiépítését is tervezik, a technikának köszönhetően jobb lenne a kamerák által továbbított kép minősége, éjjel is hatásosabb lenne a rendszer.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?