Szópárbaj Kassán a parkolási rendszer miatt

Kassa |

<p>Rastislav Trnka független önkormányzati és megyei képviselő bejelentette, érvénytelen a város és a parkolási rendszert kezelő EEI közti szerződés. Az autósoknak azt üzente, egy centet se fizessenek a parkolásért.</p>

Hónapok óta téma a fizetős parkolási rendszer a városban. „Az EEI-vel 2012 júliusában írt alá szerződést Kassa főpolgármestere, de az akkor érvényben levő szabályok szerint a parkolásért fizetett díjat csak a település szedhette be. Ez azt jelenti, hogy a szerződés érvénytelen” – mondta a képviselő. A közúti közlekedésre vonatkozó jogszabályokat a parlament 2013 októberében egészítette ki azokkal a pontokkal, melyek értelmében a települések külső cégre is rábízhatják a parkolási rendszer működtetését. A város önkormányzata által bevezetett, a parkolási rendszerre vonatkozó általános érvényű rendelet 2014 februárjában lépett érvénybe. „A város és az EEI nem kötött új szerződést, vagyis a 2012-es verzió továbbra is érvénytelen. Ami azt jelenti, hogy jelenleg egyetlen törvény sem kötelezi az embereket a parkolási díj kifizetésére” – magyarázta a képviselő, aki bevallotta, ő már legalább öt éve nem fizet a parkolásért Kassán. Többször kapott kerékbilincset, de az azokért járó büntetéseket sem fizette ki. „Azt várom, hogy az ügy a bíróság elé kerüljön, ahol valószínűleg nekem adnak igazat” – tette hozzá a képviselő.

Megkérdeztünk néhány sofőrt, mindegyikük azt mondta, fizet a parkolásért. „Szinte minden nap a belvárosban parkolok, de még egyszer sem mertem parkolójegy nélkül otthagyni a kocsimat. Nem olcsó, de mit lehet tenni” – mondta lapunknak egy kassai lakos. Kassa óvárosában 153 parkolóhely van, mindegyiket az EEI kezeli. A városi hivatal azt tanácsolja az embereknek, továbbra is váltsanak parkolójegyet. „Ne hallgassanak a képviselőre, ugyanis ha valaki jegy nélkül parkol, megbüntetik” – nyilatkozta lapunknak Linda Šnajdárová, a város szóvivője. Hozzátette, az ügyészség többször is vizsgálta az EEI céget, és mindent rendben talált.

„A fizetős zónákban az általános érvényű rendelet alapján lehet parkolni, az ügyészség ezt is jóváhagyta. A fizetős rendszer eltörlését csak az általános érvényű rendelet módosításával lehetne elérni, a város és a rendszert kezelő vállalat közti szerződésnek ehhez semmi köze. Továbbra is úgy gondoljuk, a jelenlegi rendszer nélkül a belváros megbénulna” – magyarázta a szóvivő. Lucia Chovanová, az EEI szóvivője szerint is érvényes a várossal kötött szerződésük. „Nem vagyunk hajlandók részt venni a képviselő politikai kampányában, kijelentéseit éppen ezért nem kommentáljuk. Az viszont biztos, hogy vállalatunk az általános érvényű rendeletnek megfelelően működik, a parkolásért ezentúl is fizetni kell” – zárta Chovanová.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?