Szombaton népszavazás lesz Bátorkeszin

Bátorkeszi |

<p>Népszavazást tartanak szombaton a komáromi járásbeli nagyközségben Sipos József (független) polgármester leváltásáról; a választásra jogosult polgárok 7 és 22 óra között adhatják le voksukat a helyi kultúrházban kialakított választóhelyiségekben.</p>

A referendum kiírásáról december 16-i ülésükön döntöttek a képviselők. Ősszel aláírásgyűjtés is folyt a településen népszavazás kiírása céljából, össze is gyűlt a kellő számú aláírás, ám formai hiányosság miatt a petíció nem felelt meg a jogszabályoknak. Ezért a képviselők saját hatáskörben kezdeményezték a referendumot. A testület tagjai egyébként már 2011. szeptember 19-én kelt nyilatkozatukban (amelyet 11-ből kilencen írtak alá) lemondásra szólították fel a polgármestert, mégpedig azzal az indokkal, hogy a falu vezetője megsérti a község gazdálkodási alapelveit, intézkedéseivel anyagi válsághelyzetbe sodorja a községet, elutasítja az együttműködést a képviselőkkel és jogilag megkérdőjelezhető, személyeskedő elbocsátásokat hajt végre. Azóta tovább romlott a viszony a testület és a polgármester között, Sipos József több önkormányzati ülésen meg se jelent.

A referendum közeledtével természetesen mindkét fél igyekszik saját igazáról meggyőzni a polgárokat és vérmérsékletének megfelelően kampányolni. Múlt vasárnap a polgármester két felvonásban (15 és 18 órakor) ingyenes nótaestet szervezett, amelyre a lakosok egy része – értesülésünk szerint főleg az őt támogatók – névre szóló meghívót kapott. Az eseményre ugyancsak meghívta a testvértelepülés, Bakonyszentlászló éneklőcsoportját is, az ottani faluvezetéssel együtt. A képviselők viszont elektronikus levélben tájékoztatták a magyarországi partnert a rendezvény politikai felhangjáról, ezért a bakonyszentlászlóiak lemondták a részvételüket. Erről a település polgármestere válaszlevélben értesítette a képviselőket. „Sipos József viszont mindezt úgy tálalta a vasárnapi nótaesten, hogy a meghívottakat megfenyegették, hogy felrobbantják az autóbuszukat, ha eljönnek Bátorkeszire” – tudtuk meg Labancz Roland (MKP) képviselőtől. A településen olyan hangokat is hallani, hogy a polgármester megpróbálja megfélemlíteni a községi alkalmazottakat és a helyi vállalkozókat, hogy eltántorítsa őket a referendumon való részvételtől. Dolník Tibor (MKP) képviselő pedig arról tájékoztatott, hogy a polgármester tegnap megtiltotta a hivatal dolgozóinak, hogy a hangosbemondóban közvetítsék a képviselők közös, népszavazási részvételre ösztönöző fizetett hirdetését. Mindezekről szerettük volna megkérdezni Sipos Józsefet is, ám ő nem kívánt nyilatkozni lapunknak.

Tegnap este többoldalas népszavazási kiadványt kaptak kézhez a választók, amelyben a testület tagjai összefoglalják azokat az eseményeket, amelyek a referendum kiírásához vezettek. Az MKP helyi szervezete pedig a hétvégén állásfoglalást adott ki, amelyben arra kérik a polgárokat, éljenek törvény adta jogukkal és vegyenek részt a népszavazáson. Állásfoglalásukban egyebek között ez olvasható: „Felháborítónak tartjuk, hogy saját vállalkozásával (Sipos József – a szerk. megj.) belefolyt a község gazdálkodásába, hogy a rossz anyagi helyzet ellenére akadályozza a községi adók és illetékek behajtását, hogy fittyet hány a törvények, rendeletek, önkormányzati döntések betartására, hogy minden demokratikus eszközt félretéve önkényúrként vezeti a községünket, és folyamatosan akadályozza az önkormányzat munkáját, illetve az utóbbi időben teljesen ignorálja azt.” Ma este 18 órára nyilvános gyűlést hívott össze a párt helyi elnöksége a kultúrházba, amelynek témája a községben kialakult helyzet megvitatása lesz. A fórumra meghívták Sipos Józsefet és az önkormányzati képviselőket is.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?