BARTALOS ÉVAPozsony. A hétvégén ötödik alkalommal rendezik meg a téli MBT maratont.
Szombaton indul az Első téli MBT maraton
![](/sites/default/files/styles/image_16_10_w400/public/lead_image/ujszo_1358323206_6.jpg.jpg?itok=PB5KcX1I)
BARTALOS ÉVA
Pozsony. A hétvégén ötödik alkalommal rendezik meg a téli MBT maratont. A Közép-Európában egyedülálló sportrendezvény azoknak a szenvedélyes bringásoknak és futóknak szól, akik nem riadnak vissza a fagyos téli időjárástól.
A nemzetközi megmérettetésbe idén francia, olasz, német, magyar, román és cseh versenyzők kapcsolódnak be. Rajthoz áll az olimpiai bajnok Richard Varga. A kétnapos rendezvényen kerékpárosok és futók mérhetik össze erejüket. A maraton szombaton 11 órakor kerékpárversennyel kezdődik a pozsonyi Vaskutacskán (Železná studienka). A résztvevőknek 29 kilométert kell megtenniük 650 méteres emelkedőn. Vasárnap szintén 11-től a futókat várják, nekik 9,7 kilométeres távot kell lefutniuk, amely 160 métert emelkedik. Ha valaki úgy érzi, jó az állóképessége, mindkét versenyre benevezhet. A versenyzőket fűtött sátor, ivóvíz, indulócsomag és őrzött parkoló várja. Pozsony megye elnöke, Pavol Frešo elmondta, az egészséges életmódot szeretnék népszerűsíteni. „A tervünk ugyanaz, mint az előző években, elérni, hogy az emberek kimozduljanak otthonról, fussanak, kerékpározzanak” – mondta a megyeelnök. A versennyel be akarják bizonyítani, hogy Pozsony megye egész évben tud programot kínálni.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.