Régió

Szombati Porciunkula vásár Érsekújvárban

Érsekújvár | A főtér helyett pénteken és szombaton a város központjához közeli Majzon téren nyitottak sétálóutcát, ahol a Porciunkula vásárba érkezők számos kézműves termék közül válogathattak és rövid pihenőt tarthattak a frissítős standoknál.
Száz Ildikó

2021. július 31. 14:07

Érsekújvár

A városnéző kisvonatra az uszoda előtt szálltak fel az utasok. A hagyományos Porciunkula vásárhoz illően fakanalat és tökmagot is vásárolhattak a vendégek, és akadt aki cserepes virágokat kínált, mások ékszereket, rongybabákat, gyógytermékeket kínáltak.

Érsekújvár

Nem volt kötelező az arcvédő maszk viselete a vásár területén, csupán a bejáratnál ellenőrizték, hogy a látogatók száma ne haladja meg az ezer főt. Klein Ottokárral, Érsekújvár polgármesterével és Jozef Tökölyvel, a városi rendőrség parancsnokával a sajtos standnál futottunk össze. Megtudtuk, hogy hosszas mérlegelés és egyeztetés előzte meg a Porciunkula vásár szervezését, és minden tekintetben követték az Érsekújvári Regionális Közegészségügyi Hivatal javaslatait.

Érsekújvár

„Nem szerettük volna, ha túl sok ember gyűlik össze egy helyen a főtéren, ezért döntöttünk úgy, hogy inkább egy hosszú utcában jelölünk ki helyet az árusoknak, és a kertmoziban lesznek az ingyenes koncertek. Tavaly nem tudtuk megnyitni a vásárt, és a lakosok már nagyon igényelték a hosszú bezártság után a közösségi rendezvényeket. Egyelőre még nem sejtjük, lesz-e szüreti ünnepség szeptember végén, de folyamatosan figyeljük a koronavírussal kapcsolatos intézkedéseket” – mondta Klein Ottokár.

Érsekújvár

A porciunkulai búcsú egyházi eseményei az érsekújvári ferencesek közösségi oldalán is követhetők lesznek. Vasárnap 14 órától gyóntatás, 17 órától keresztút lesz a kálvárián, majd 19 órától szentmise, és ezt követően szentségimádás. Augusztus 2-án hajnali 5 órakor lesz szentmise a megholtakért és 8 órakor szentmise a hivatásokért. Latinul Portiunculának nevezték azt a helyet, mely azok osztályrészéül volt kiszemelve, akik a világból semmit sem akartak a magukénak mondani. A Porciunkula üzenete máig aktuális, valamennyien vándorok és jövevények vagyunk, semmit se tulajdonítsunk a magunkénak.

Támogassa az ujszo.com-ot

Az elmúlt időszakban arra kértük olvasóinkat, járuljanak hozzá az ujszo.com működéséhez annak érdekében, hogy a jelentős költségekkel járó hiteles, megbízható hírszolgáltatást hosszú távon biztosítani tudjuk.

Köszönjük a pozitív fogadtatást. Jó érzés tudni, milyen sokan tartják fontosnak a független, magyar nyelvű újságírás fennmaradását Dél-Szlovákiában, és milyen sokan szeretik az Új Szót.

A beérkezett támogatások lehetővé tették, hogy új munkatárssal bővítsük az ujszo.com professzionális csapatát, fejlesszük szolgáltatásainkat, növeljük az ügyeletben töltött órák számát. Nagyszerű eredmény ez olyan gazdasági környezetben, ahol a fejlesztések helyett a költségek visszafogása került sok helyen célkeresztbe.

Hálásak vagyunk eddigi támogatásaikért, és kérjük, továbbra is segítsék az ujszo.com fejlesztését. Számítunk Önökre. Önök is számíthatnak ránk.

Ha támogatna bennünket, kattintson az alábbi gombra. Köszönjük.

Támogatom
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik. Egyben felhívjuk figyelmüket, hogy a kommentekhez tartozó IP címeket a rendszer elraktározza.

Önnek ajánljuk
Zuzana Čaputová
Frissítve

Čaputová a traumák évének nevezte az elmúlt évet

komárom

A komáromi csokoládé, amely a Mount Everestre készül

Eduard Heger
Frissítve

Heger: A munkacsoport eddig 17 konkrét javaslatot készített elő

agro

Kérdőívben mérik fel a gazdák igényeit

plackova

VIDEÓ: Eljárást indítottak Plačková ellen

Emmanuel Macron

Pszichiátriára került a diák, aki tojással dobta meg Emmanuel Macront

Legfrissebb galériák
Olvasta már?
logo

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

logo 18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.