Jó néhány új, illetve hagyo-mányos rendezvényt is szervez ősszel a Nagykaposi Magyar Közösségi Ház fenntartója, a Nagykapos és Vidéke Társulás.NagykaposGabri Rudolf, a szervezet elnöke elmondta, holnap a Debreceni Egyetem meghívására vesznek részt a Tanulás hete rendezvénysorozaton, standjukon egyeb
Szoboravató és kistermelői piacnap
Jó néhány új, illetve hagyo-mányos rendezvényt is szervez ősszel a Nagykaposi Magyar Közösségi Ház fenntartója, a Nagykapos és Vidéke Társulás.
Nagykapos
Gabri Rudolf, a szervezet elnöke elmondta, holnap a Debreceni Egyetem meghívására vesznek részt a Tanulás hete rendezvénysorozaton, standjukon egyebek mellett az intézmény kulturális és felnőttképzéssel kapcsolatos tevékenységét mutatják be. Október 6-án Nagykaposon az önkormányzattal közösen emlékeznek az aradi vértanúkra, az ünnepségre egy budapesti kamarazenekart is meghívtak. Október 8-án Nagyszelmencen a Határtalan kultúra, megtartó közösségek címmel ünneplik a Nemzeti Kulturális Alap megalakulásának 25. évfordulóját. A szlovák–ukrán határ melletti faluban ebből az alkalomból több mint 70 tánccsoport, együttes, énekkar és szólista lép fel. Október 13-án Herczegh Géza emléke előtt tisztelegnek, a nagykaposi származású jogtudós születésének 90. évfordulója alkalmából szobrot állítanak neki.
Gabri Rudolf tájékoztatása szerint október közepén a magyar ház udvarán kistermelői piacnapot tartanak, ahol népi mesterségeket is bemutatnak. Még ugyanazon a héten tartják a hagyományos Mécs László Napokat, melyen a pap költő halálának 40. évfordulójára emlékeznek. Október 23-án tartanak még egy megemlékezést az 1956-os szabadságharc tiszteletére. A magyar közösségi házban 56-os emlékszoba várja a látogatókat, ahol interaktív kiállításon ismerkedhetnek meg a történelmi eseményekkel és személyekkel.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.