Szlovák-kínai „vegyesvállalat” embercsempészetre

Pozsony |

<p>Kínaiak schengeni térségbe csempészésére specializálódott bűnbandát számolt fel a rendőrség Nemzeti Illegális Bevándorlás Elleni Hivatala.</p>

A csoportot két szlovák állampolgár – apa és fia –, és két kínai állampolgár alkotta.

A gyanú szerint az , 55 éves Changshui C. és a 28 éves Chenzhi Y. felkereste az 56 éves Miloš D.-t, aki abban az időben Szlovákia sanghaji főkonzulátusán dolgozott. A csoport 33 kínai állampolgárnak tette lehetővé, hogy engedély nélkül Szlovákiában tartózkodhasson.

Ján D., Miloš D. 29 éves fia pedig nyolc gazdasági társaságot hozott létre Szlovákiában, kínai társtulajdonosokkal. Ezzel azt a látszatot akarták kelteni a szlovák hatóságokban, hogy a bevándorlók tehetősek, és befektetési szándékkal érkeznek az országba.

Ezt követően Miloš D. hatáskörével visszaélve megszervezte a kínai állampolgárok beutazását. Azok azonban vállalkozói tevékenységet nem folytattak, de Kínába sem mentek vissza, hanem más európai országban kértek menedékjogot.

Azt, hogy a csoport mennyi pénzre tett szert, és pontosan hány személyt csempésztek Szlovákiába, még vizsgálja a rendőrség.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?