Szlovák gyerekeket is beíratnak a magyar óvodába

Nagyfödémes. Miközben általános jelenség, hogy a magyarlakta falvakban arra panaszkodnak, egyre kevesebb a gyerek, és hogy a magyar gyerekek közül is sokat szlovák iskolába, óvodába íratnak, Nagyfödémesen fordított a helyzet.

Nagyfödémes. Miközben általános jelenség, hogy a magyarlakta falvakban arra panaszkodnak, egyre kevesebb a gyerek, és hogy a magyar gyerekek közül is sokat szlovák iskolába, óvodába íratnak, Nagyfödémesen fordított a helyzet. A helyi magyar óvodában az utóbbi öt év alatt megduplázódott a gyereklétszám, sok szlovák gyereket is a magyar óvodába íratnak. Ez talán annak is köszönhető, hogy az óvónénik Meseország óvodának keresztelték az intézményt, és valóban képesek is azzá varázsolni. Ezt bizonyítja az a márciusban megtartott nyitott nap is, amelyhez hasonlót minden tavasszal tartanak. A mesebemutatóra, foglalkoztatásra vendégeket hívnak, köztük a leendő óvodásokat, magyarokat és szlovákokat, a szüleikkel együtt, akik mindjárt be is írathatják csemetéiket az óvodába. Svarda Erzsébet igazgatónőtől megtudtuk, néhány éve még nem gondolták volna, hogy ilyen népes lesz az óvodájuk. „2002-ben gazdasági okokból a szlovák óvoda egyik szárnyába költöztették az óvodánkat, és féltünk, hogy azt a kevés gyereket is elveszítjük. Szerencsére nem igazolódtak be a félelmeink. Annak, hogy szlovák anyanyelvű gyerekeket is beíratnak az óvodánkba, pozitív hozadéka, hogy a magyar ajkú gyerekek nagyon gyorsan, játék közben elsajátítják a szlovák nyelvet.”

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?