Szívügye a borsi Rákóczi-kastély

Borsi lakosként jártamban-keltemben szinte naponta elmentem Rákóczi omladozó szülőháza előtt. Szinte minden alkalommal fölmerült bennem a kérdés, hogyan lehetne megmenteni ezt az építményt, és hogy egyáltalán változtathatunk-e valamit az akkori áldatlan állapotokon?

Milyen állapotban volt a kastély akkoriban?

Az építményt kerítés vette körül, így be sem juthatott akárki a területére. A nyolcvanas években a Kelet-szlovákiai Múzeum raktárként használta, ám azt megelőzően volt olyan időszak is, amikor szarvasmarhákat tartottak a földszinti helyiségekben. Sokunkat nagyon bántott, hogy az épület a szemünk láttára pusztul el, és mi, borsiak semmit sem tehetünk ez ellen. Fülöp Éva és Molnár László segítségével ezért 1984-ben nemzetközi építőtábort szerveztünk, 150 fiatal jött el. A tábor ideje alatt megtisztítottuk a kastély környékét az elburjánzott növényzettől, összeszedtük a szemetet, s a tetőszerkezet egyes részeit is kijavítottuk.

Azokban az időkben nem ütközött komoly nehézségekbe egy olyan építőtábor megrendezése, amelynek egy magyar történelmi emlékhely megmentése volt a célja?

Dehogynem, az ingatlan bérlője először szóba sem akart állni velünk. Később azonban különböző kerülőutakon sikerült megszerezni az ügyben illetékesek engedélyét. A tábor ideje alatt, az egyik este a Rákóczi-szobor előtt is volt megemlékezés. Ezután rögtön meglátogattak a belügyminisztérium munkatársai, és kérdőre vontak. Miután nem tudtak semmibe se belekötni, azt kifogásolták, hogy miért viselnek a tábor lakói kokárdát? Mondtam, hogy amit ők kokárdának vélnek, nem más, mint egy embléma: az „Építőtábor” szó zöld cérnával díszített fehér rajzlapra vörös betűkkel volt felírva. Biztosítottam őket, hogy mindez persze csak a véletlen műve lehet... Egyébként voltak olyan emberek is, mint az akkori párttitkár, akik védelmükbe vettek bennünket. Azt mondta, tíz nap alatt a tábor lakói többet tettek az épület megmentéséért, mint a község az azt megelőző negyven évben.

A táborban megkezdett munkának volt eredménye?

Igen, a borsi Rákóczi-kastély felkeltette a hivatalos szervek érdeklődését, és még ugyanazon év novemberében elszállíttatták innen a múzeum raktárkészletét. Nem sokkal később döntés született arról, hogy 33 millió korona költséggel teljesen felújítják az épületet. Ám ebből mindössze 3,5 milliót költöttek e célra. A szakszerűtlenül és kapkodva elvégzett restaurálás után a kastély katasztrofális állapotba került. A rendszerváltás után a munkálatok nem folytatódtak.

Milyen károkat okoztak a felújítás során?

A „restaurátorok” a falakról leverték a vakolatot, kiszedték a nyílászárókat, valamint lebontották a ház tetőszerkezetének egy részét, aztán az egészet úgy hagyták. Mindezek után nyilvánvaló volt, hogy sürgősen tenni kell valamit a kastély megmentéséért. Többi közt ezért is alakítottuk meg az emléktársaságot.

Mikor került erre sor?

A II. Rákóczi Ferenc Emléktársaságot 1991. április 14-én alakítottuk meg Borsiban. A kultúrházban száznegyvenen gyűltünk össze, hogy létrehozzuk azt a társadalmi szervezetet, melynek elsődleges célja, hogy tettekkel segítse II. Rákóczi Ferenc fejedelem emlékének ápolását és a szülőház megmentését. Az emléktársaságnak mára már több mint 300 tagja van: Szlovákiában, Magyarországon, Csehországban, Lengyelországban, Romániában, Kanadában, Franciaországban és az Amerikai Egyesült Államokban is élnek támogatóink.

Miután Csehszlovákia kettévált, a szlovák kormánytól sikerült pénzt szerezniük?

Nem kaptunk semmit, mindenhol elutasítottak bennünket. Ezt megelőzően Václav Haveltől (akkori csehszlovák, majd cseh államfőnek – a szerk. megj.) levélben kértem segítséget, és csodák csodájára érkezett is a községhez 500 ezer korona a munkálatok folytatására. Ebből legalább az épületet sikerült befedetni. Mivel az állami szervek nem segítettek, én újra a már bevált módszerhez folyamodtam, és egy újabb ifjúsági tábort szerveztem. Több mint 50 teherautónyi törmeléket vitettünk el a kastély környékéről. A táborba a helyieken kívül lengyel, cseh, magyarországi, kárpátaljai és erdélyi fiatalok jöttek el.

A kastély kinek a tulajdona?

Kezdetben az államé volt, a község csak 1993-ban kapta meg. Persze, az épület teljes rekonstruálását a falu – anyagiak hiányában – képtelen volt finanszírozni. Az emléktársaság által szervezett évenkénti táborokban azonban rengeteg munkát el tudtunk végezni.

Honnan sikerült ehhez pénzt szerezniük?

Különböző pályázatok útján. A legnagyobb összegű támogatást, 12 millió forintot a magyar Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériumától kaptuk. Később a szlovák államtól is érkezett anyagi hozzájárulás. Orbán Viktor (volt magyar miniszterelnök – a szerk. megj.) borsi látogatásakor ígéretet tett arra, hogy 400 millió forintot különít el a kastély felújítására, ám az ezt követő választásokat nem a Fidesz nyerte. Folyamatosan kapunk támogatásokat magyarországi szervezetektől és különböző magánszemélyektől, valamint az Európai Uniótól is.

Mekkora összegből lehetne teljesen felújítani a borsi Rákóczi-kastélyt?

Még 60-65 millió koronára volna szükség.

Úgy tudom, elég kalandos volt a sorsa az épület előtt álló Rákóczi-szobornak is.

A mellszobor a Rákóczi hamvainak hazahozatalát követő évben, 1907-ben készült el Zólyomban, és ott is állították fel. A monarchia széthullása után azonban ledöntötték, és a podbrezovái (magyarul Lopér, Breznói járás – a szerk. megj.) öntödébe szállíttatták, hogy beolvasszák. A teherautó sofőrje viszont nem oda vitte, hanem elrejtette a zólyomi várban, ahol több mint 50 évig lapult. 1968-ban a szobor Fülekre, az ottani múzeum kertjébe került, itt lett rá figyelmes egy borsi származású tanárember. Az alkotást 1969. május 31-én leplezték le a faluban. Azóta a fejedelem születésnapját minden évben ennél a szobornál ünnepeljük.

Ön szerint van remény arra, hogy a kastély belátható időn belül teljes szépségében pompázzon?

Ha nem lennék optimista, valószínűleg annak idején sem vágok bele ebbe a munkába. Az utóbbi évek megtanítottak arra, hogy nem minden pénzkérdés, sok múlik az egyén elszántságán, kitartásán és az összefogáson is. Sajnos, ez utóbbinak mostanság híján vagyunk. Ennek ellenére bizakodó vagyok.