BARTALOS ÉVASzenc. Pénteken, a hagyományos karácsonyi vásár keretében adták át a Szenczi Molnár Albert Alapiskolában a színháztermet és könyvtárat.Eddig az iskolai programokat a folyosón, a tornateremben vagy a kultúrházban rendezték.
Színházteremmel és új könyvtárral gazdagodott a szenci alapiskola
BARTALOS ÉVA
Szenc. Pénteken, a hagyományos karácsonyi vásár keretében adták át a Szenczi Molnár Albert Alapiskolában a színháztermet és könyvtárat.
Eddig az iskolai programokat a folyosón, a tornateremben vagy a kultúrházban rendezték. Tavaly még művészeti magániskola bérelte a nemrég átalakított termeket. Mivel a zeneiskolára több panasz is érkezett, nem használta megfelelően a két helyiséget, több alkalommal történt rendbontás, az alapiskola felmondta a bérleti szerződést.
„Elhatároztuk, hogy a két helyiségből előadótermet és könyvtárat alakítunk ki. Az iskolának eddig is volt könyvtára, de az a terem siralmas állapotban van” – mondta Matus Mónika, az alapiskola igazgatónője. A két helyiség átalakítása csaknem 7000 euróba került. A megvalósításhoz nagyban hozzájárult a Bethlen Gábor Alapítvány 2000 eurós támogatása. A hiányzó összeget a város és az iskola költségvetéséből fedezték. Kicserélték a padlót, az ablakokat és mindkét termet kifestették. Megfelelő elektromos hálózatot vezettek a 150 férőhelyes színházterembe, amiben kialakítottak egy pódiumot is. A könyvtárat új polcokkal rendezték be, és egy szülőnek hála két számítógép is került oda internetkapcsolattal. Természetesen az iskolának további tervei is vannak a helyiségekkel. „Szeretnénk tovább fejleszteni az előadótermet fény- és hangtechnikával. Jelenleg még üresen áll, hiányoznak a székek, stabil széksorokat is szeretnénk. A könyvtárat egy interaktív táblával bővítenénk, ezáltal a terem megfelelne a jelen kor elvárásainak” – mondta az igazgatónő. Az előadótermet nem csak az iskola diákjainak szánják, szívesen látják a városban működő szervezeteket és klubokat. A termek átadásával egy időben nyílt meg az alapiskola hagyományos karácsonyi vására. Idén már hatodik alkalommal kerültek eladásra a tanárok által készített karácsonyi díszek és ajándékok. A gyerekeket játszóházzal, mézeskalács-díszítéssel és egyéb kézműves-foglalkozásokkal várták.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.