Színésznő oszt ételt a hajléktalanoknak

Nyitra |

<p>Ezen a héten minden este hattól fél hétig levest és kenyeret oszt a rászorulóknak egy nyitrai színésznő a barátaival. Antónia Miklíková, a selmecbányai Cap a l'Est fesztivál igazgatója tíz évig élt Párizsban, ott látta, hogy a művészek rendszeresen élelmet osztottak, és most ezt a szokást szeretné meghonosítani Nyitrán.</p>

Kezdetben nem volt egyszerű dolga, mert a városközpontban a hivatalok nem engedélyezték az ételosztást. Két hétig ezért nem a hajléktalanok mentek a levesért, hanem az ételt szállították hozzájuk a menedékszállásra. Mostanra rendeződött a dolog, a jótékonysági akció sikerének láttán az illetékesek beleegyeztek, hogy a Tesco áruházzal szemben egy kapualjban verjenek sátrat a kondér levessel.

„A hozzávalókat szponzorok támogatásával vásároltuk meg, a levest pedig a barátaimmal főztük és mi is osztjuk ki“ - mondta Antónia Miklíková. A menedékházban naponta nyolcvan tányér leves fogyott el, a városközpontban ennek a duplájára számítanak. A hajléktalanokon kívül nehéz helyzetben lévő családokat, kispénzű nyugdíjasokat is szívesen látnak, és azt ígérik, hogy a forró levest kedves mosollyal, szép szóval fűszerezik.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?