Színészi mozgástréning

Léva. Rövid időn belül már másodszor fogad magyarországi vendéget a helyi Pôtoň Színház. Két héttel ezelőtt a budakeszi Kompánia Színházi Társulattal közösen vizsgálták az utcaszínház kínálta lehetőségeket és a nyelvi gátak leküzdésének módozatait.

Léva. Rövid időn belül már másodszor fogad magyarországi vendéget a helyi Pôtoň Színház. Két héttel ezelőtt a budakeszi Kompánia Színházi Társulattal közösen vizsgálták az utcaszínház kínálta lehetőségeket és a nyelvi gátak leküzdésének módozatait. Ma és holnap pedig rövid mozgástréninget tartanak a magyarországi alternatív színházi élet egyik legizgalmasabb és legjelentősebb egyéniségének, Goda Gábornak a vezetésével.

A „mini workshop” a Fabula Rasa nevű rendezvény része, amelynek kettős célja van. „Elsődlegesen drámaírók műhelymunkájáról van szó – mondta Michal Somoš, a színház projektmenedzsere. – Öt fiatal vagy idősebb, de kevésbé ismert drámaíró szövegeit választotta ki a Fabula Rasa szaklektora, Silvester Lavrík rendező és drámaíró. Először a szerzők vele dolgoztak együtt a szövegeken. Második fázisként öt rendező színészekkel és a szerzőkkel együttműködve öt nap alatt színpadra állítja a darabokat. November 6-tól 10-ig folyik majd a munka különböző helyszíneken: a lévai várban, a hontvarsányi kastélyban és környékbeli üdülőházakban. A harmadik fázis a munka bemutatása lesz november 11-én, csütörtökön 16 órától a pozsonyi A4 – Nultý priestor nevű játszóhelyen. A negyedik rész a drámák, lektori jelentések, a szövegekkel és színészekkel való munka dokumentációjának közreadása; a kötet pedig 2005-ben jelenne meg.” A projektet anyagilag a kulturális minisztérium támogatta.

„A drámaírók mellett nagyon fontosnak tartjuk, hogy a színészek is újabb és újabb impulzusokat kapjanak – vélekedett Somoš. – Ezért összekötöttük a szerzői műhelyt egy mozgástréninggel. Goda Gáborral, a budapesti Artus táncszínház vezetőjével, Egyiptomban ismerkedtünk meg, a CIFET-en, ez a Kísérleti Színházak Kairói Nemzetközi Fesztiválja. Mi az Antigoné, ők az Osiris tudósítások című darabbal szerepeltek. Lenyűgözött bennünket az előadás, és azonnal megkerestük Gábort, szerettük volna, ha mozgásműhelyt tartana nekünk. Hosszas szervezőmunka után végre a Fabula Rasa részeként sor kerülhet erre az akcióra. Közel húsz színész vesz részt a munkában. Nemcsak a Pôtoň társulatának tagjai, hanem csehországi, zsolnai színészek, valamint besztercebányai és kassai színinövendékek vesznek részt a tréningen.”

A workshop a 2. számú alapiskola tornatermében lesz ma 14 órától estig és szombaton reggel 9-től kora délutánig. „Reméljük, megismerkedhetünk Goda Gábor munkamódszerével, és a színészek belekóstolhatnak abba, miként gondolkodik mozgásról, színházról, színészetről” – jegyezte meg Michal Somoš.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?