Szímő második lett az Év faluja-versenyen

<p><strong>A&nbsp;námesztói járásbeli Polhora község lett az Év Faluja 2017 nemzeti megmérettetés győztese. Ez a&nbsp;település teljesítette leginkább a&nbsp;versenyfeltételeket a&nbsp;résztvevő 20 falu közül. A&nbsp;2. helyet Szímő szerezte meg az Érsekújvári járásból, a&nbsp;3. pedig Blatnica lett a&nbsp;Túrócszentmártoni járásból. Az ünnepélyes díjátadót a&nbsp;győztes faluban rendezik októberben.</strong></p>

Gyakran a szlovák vidék szépségei és hagyományai is veszélyben vannak. Az idei győztes az egyedülálló dudás- és pásztorkultúrájával tűnik ki, de nem feledkezhetünk meg a Babia Gura csúcs alatti gyönyörű természetről sem” – mondta Sólymos László környezetvédelmi miniszter.

A nyertes önkormányzat a gazdálkodás, falufejlesztés illetve táj- és környezetvédelem terén ért el kiemelkedő eredményt, de a helyi források racionális kihasználására, a vidéki közösség, a partnerségek valamint a szellemi és tárgyi örökség megőrzésére is nagy hangsúlyt fektetett. Mindez a falu harmonikus fejlődését eredményezte.

Az értékelőbizottság a versenybe jelentkező 20 települést az európai megmérettetés aktuális évfolyama mottójának („Tovább/gondolni”) szellemében bírálta el. Az idei jelszó azt a tényt tükrözi, hogy az egyre összetettebbé váló világunkban minden döntés és intézkedés más szektorra is befolyással bír. A mottó jelzést kíván adni arra, hogy álljunk a változó valóság elé, és innovatív, kreatív lépésekkel merjünk a fejlődés útjára lépni” – fejtette ki Andrej Švec, a verseny menedzsere.

Jövőre Polhora község szállhat versenybe az Európai Falumegújítási Díjért,
melyet az Európai Falumegújítási és Vidékfejlesztési Munkaközösség kétévente ítél oda. A díjat egyébként 2014 –ben Tihany városa kapta. Abben az évben a dunaszerdahelyi járásbeli Kisudvarnok is versenyben volt, mivel 2013-ban a csallóközi kisközség lett a legszebb szlovákiai falu.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?