Szili hallgatott, Csáky beszélt

Pozsonypüspöki. ĺgéretéhez híven nem tartott beszédet és a sajtónak sem nyilatkozott szombati nem hivatalos pozsonypüspöki magánlátogatásán Szili Katalin magyar házelnök. A rendezvényen Csáky Pál MKP-elnök korábban felkért előadóként beszédet mondott.

Pozsonypüspökiben a helyi Csemadok rendezésében engesztelő szentmisével, kopjafaavatással, történelmi kiállítással és műsoros múltidéző beszélgetéssel emlékeztek a hat évtizeddel ezelőtti jogfosztottságra és annak következményeire. Szili Katalint egy hónappal ezelőtt hívták meg a szervezők, tehát jóval Sólyom László magyar elnök komáromi magánlátogatása előtt, amely szlovákiai politikai és sajtókörökben felháborodást keltett. Az Országgyűlés elnökét az öt magyar parlamenti frakció egy-egy képviselője is elkísérte. „Eredetileg úgy terveztük, hogy az elnök aszszony beszédet is mond, de azért, hogy ne lehessen akárcsak a beszéd egyetlen mondatát is provokatív célokra felhasználni, úgy döntött, ettől eltekint” – indokolta Szili hallgatását kabinetfőnöke, Kerényi György az Új Szónak.

Csáky Pál a rendezvénysorozat utolsó részéig nem mondott beszédet, és érdemben nem nyilatkozott az őt is ostromló újságíróknak sem. A megemlékezés kultúrházi zárórészében azonban a szlovák–magyar viszonyt elemző beszéddel lépett a több száz fős hallgatóság elé. „Csáky Pál pozsonypüspöki lakosként és Csemadok-tagként van jelen. Jó fél éve kértük fel az ünnepi beszédre” – mondta ezzel kapcsolatban lapunknak Nagy Elza helyi Csemadok-elnök.

„A beneši dekrétumokat valószínűleg nem érdemes támadni – hangsúlyozta beszédében az MKP elnöke. – A Beneš-dekrétumok léte és kérdése a csehek és a szlovákok számára is a történelmi folytonosság kérdése (…). Lényegében annyit jelent, hogy a Cseh-Morva Protektorátust vagy a Beneš által behazudott, nem létező Csehszlovákiát fogadják el 1945-ben tárgyalópartnernek. Lényegében a Beneš-dekrétumok léte és nem léte azt jelenti, hogy a Tiso-féle Szlovákiát, vagy pedig megint csak az összetákolt és összehazudott Csehszlovákiát fogadják-e el 1945-ben tárgyalópartnernek. Ezért reagál érzékenyen erre a kérdésre a cseh és a szlovák politika” – mondta az MKP elnöke. Hangsúlyozta, fontos és egyszerű volna a bocsánatkérés a szlovákiai magyaroktól. „A kedves szlovák politikus kollégáknak is mondom és üzenem, nem azzal segítik és erősítik a szlovák társadalmat és annak kohézióját, hogy bennünket támadnak, hanem azzal erősítenék, ha békejobbot nyújtanának, az itt élő magyar közösséget egyenrangú partnerként fogadnák el – fogalmazott Csáky. – És ha ehhez még annyi lelki erőt és jóakaratot is találnának magukban – és találnánk együtt, politikusok magunkban –, hogy egy kárpótlási törvényt is el tudnánk fogadni, akkor elegáns, emberi megoldást találnánk erre a kérdésre.” A beszéd után Szili Katalin kezet rázott Csáky Pállal. (kor)

[Új Szó, 2007. 10. 08.]

Ötpárti delegáció Budapestről

Az MKP elnöke nagyra értékelte, hogy Szili Katalin és kísérete jelen van a pozsonypüspöki megemlékezésen. Október 6-ra utalva történelmi párhuzamot vont, kifejtve, hogy az aradi vértanúk sorsközösséget vállaltak a magyar néppel. „Nem akármi történik ma, mert az, hogy a magyar parlament többpárti delegációja jön ide, az azért szintén történelmi – mondta Csáky Pál. – És azt hiszem, itt is nyugodtan fogalmazhatjuk meg azt, hogy talán a magyar szolidaritás, a magyar vállalás, magyar kölcsönösség napját is ünnepeljük.” (korp)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?