Szerződések az év végéig

Tornalja. Júliusban két metodikussal kezdte meg tevékenységét a Tornaljai Tanügyi Hivatal, amelynek a feladatai közé – a törvényből eredően – az önkormányzatokra átruházott hatáskörök gyakorlása, az ebből eredő feladatok ellátása tartozik – tudtuk meg Dubovszky László polgármestertől.

Tornalja. Júliusban két metodikussal kezdte meg tevékenységét a Tornaljai Tanügyi Hivatal, amelynek a feladatai közé – a törvényből eredően – az önkormányzatokra átruházott hatáskörök gyakorlása, az ebből eredő feladatok ellátása tartozik – tudtuk meg Dubovszky László polgármestertől.

Mint ismeretes, a vonatkozó törvény értelmében a tanügyi hivatalok ezer tanuló után alkalmazhatnak egy munkatársat. A hivatalhoz tizenhárom település 17 általános iskolája csatlakozott. Ezen intézmények diákjainak összlétszáma meghaladja a 2200-at, így két munkatárs alkalmazása lehetséges. Az alkalmazottak bérét az év végéig a kerületi tanügyi hivatal állja, s mivel a jövőre nézve még nagy a bizonytalanság, az alkalmazottak munkaszerződése is csak december 31-ig szól.

„Ebben az esetben is az történt, ami már többször is a kompetenciák átruházása során. A jogköröket megkapják ugyan a helyi és a megyei önkormányzatok, a megfelelő anyagi források azonban több esetben nincsenek biztosítva a folyamatos munkához” – mondta a polgármester. A jövő évet illetően semmi biztosat nem lehet tudni. Egyes információk szerint az is elképzelhető, hogy a tanügyi hivatalok teljes egészében az önkormányzatok felügyelete alá kerülnek, azzal hogy a hivatal működésének költségeit is nekik kell előteremteniük – tette még hozzá Dubovszky.

A hivatal ideiglenesen a városháza egyik irodájába költözött be, szeptemberben azonban új helyiségbe kerül, mivel a jelenlegi iroda nem felel meg a célnak.

Az elmúlt időszakban a hivatal munkatársai megvizsgálták az intézményhez tartozó iskolák állapotát, s e vizsgálatok alapján dolgoztak ki egy jelentést, melynek értelmében az illetékes önkormányzatok hozzákezdhetnek a jövő évi tervezéshez. (pusko)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?