Szereti a halászlét az amerikai hídőr

Párkány |

<p>A 40. hídőr, Brandi Martin amerikai képzőművész a Hídőr-projekt ösztöndíjasaként három hónapot tölt a városban. Bemutatkozó kiállítása szombaton &ndash; az AquaPhone keretében &ndash; a Hídőrházban nyílik meg.</p>

Szereti a fűszeres, csípős ízeket. Az itt megismert ételek közül a halászlé a kedvence. A darált erős paprikát és a fokhagymakrémet sem veti meg. Az itteni fehérborokat pedig egyenesen imádja. „Talán ukrán származású nagymamám révén érzek ösztönös vonzalmat az európai ízek és kultúra iránt” – mondta Brandi, aki Amerikában pedagógusként dolgozott. „Pusztán a művészetből nem tudtam megélni” – jegyezte meg. A vizuális művészet minden területe érdekli. Párkányi kiállítása is sok érdekességet tartogat. „A Duna-parton sétálgatva arra gondoltam, az a sok faág és fadarab, amit a víz sodort partra, vajon honnan származik? Németországból vagy Ausztriából hozta a víz? Esetleg Magyarországról sodródott ide? Rádöbbentem, hogy az uszadékfák tulajdonképp összekötik ezeket az országokat. Ezért ezek fogják alkotni kiállításom egy részét” – magyarázta. Az installációban fontos szerepet kapnak a Duna-parton talált cserepek is. „Ezeket is több évig simogatta, sodorta a víz. Talán innen származnak, talán messzebbről. Sok érdekes cserépdarabot találtam az esztergomi bazilika alatti parton. Egy helyi történész szerint elképzelhető, hogy a középkorból származnak” – mondta lenyűgözve.

A Hídőr-projekt tizenhárom éve Frühauf Károly és neje, Hanneke ötlete nyomán kelt életre. Azóta a világ minden részéről fordultak meg művészek és tudósok Párkányban, hogy segítsék a szellemi hidak építését és a Mária Valéria híd virtuális őrzését. A projektben olyan művészek, illetve tudósok vehetnek részt, akik tevékenységük révén képesek a mentális, szociális, vallási és politikai határok leküzdésére. Itt-tartózkodásuk idejére teljes művészi szabadságot kapnak, de ténykedésükbe be kell vonniuk a párkányiakat és az esztergomiakat is. Tapasztalataikról és benyomásaikról naplót kell vezetniük. A Hídőr-projekt ösztöndíjasai a Mária Valéria híd szellemi őrzőiként három, illetve hat hónapot töltenek a lakásból és műteremből álló Hídőrházban.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?