Szerényen a gőgös dóm árnyékában

Eredetileg temető állt a Mihály-kápolna körül, ha szondáznánk a talajt, akár nyolc egymás alatti rétegben is találnánk csontokat. A város növekedett, a temető szűkössé vált, más terepet kerestek a halottak nyugvóhelyének. Azt mondják, a kápolna melletti parknak ma is negatív kisugárzása van, ha valaki összeveszésre, szakításra vágyik, ideálisabb helyszínt nem is talál.

A kápolna fala szintén őrzi a temetői múltat. Egyes sírkövek a falba épültek, találunk közte latint, németet, magyart is, de a feliratokat csak nehezen betűzhetjük ki, az idő nem kímélte meg a véseteket. A temetőre, túlvilágra utal a kápolna védőszentje, Mihály arkangyal is, aki a helyzethez illő komolysággal mérlegeli, melyik lelket hova szállásolja majd el, jaj annak, aki könynyűnek találtatik. Mihály-ábrázolásból több is van az épületen, a kapu fölött a külső falon, freskó formájában a benti falon, és az oltáron is.

Mielőtt azonban belépnénk a megújult kápolnába, melyet néhány hónapja adtak át a polgároknak, még szemrevételezhetjük a kapu melletti kis mélyedéseket. Akkorka lyukak ezek, hogy éppen beleférne a mutatóujjunk. Ami annyit jelent, hogy a boszorkányok mutatóujja sem nagyobb a mienknél. A hiedelem szerint ugyanis ők kaszinóznak itt éjjelente, és a bájitalokhoz okvetlenül szükséges kápolnai kőport innen lopják még a kakaskukorékolás előtt.

Fényes nappal azonban nem ólálkodik a kápolna körül egy sem, csak a kíváncsi turisták, akik mind látni akarják az eddig elérhetetlen Mihály-kápolnát. Belépve családias hangulat fogad, minden megvan itt, ami szükséges egy templom berendezéséhez, de a hely nem sok, csak néhány pad fér el. Van oltár, nyolcszögletű keresztelőmedence, színes ablakok. Van kórus, ahová egy külső feljárat vezet. Van pince, amelynek meredek lépcsőin óvatosan lebotorkálunk, fejünket leszegve, mert nem akarunk kék foltokkal gazdagodni. A pincében csak vastag falak, semmi más, hajdanán a sehova nem férő, régi, félig elporladt csontokat zsuppolták le ide. Kellemetlen érzés. Gyorsan fel a hatalmas lépcsőfokokon a fényre, aztán ismét be a kápolnába, most már a kórusra.

Csigalépcső vezet felfelé, csak forgunk körbe-körbe, nem tudni, hányszor, míg fel nem érünk. Egy közlekedési lámpa sem ártana vagy egy forgalmat irányító rendőr, mert egyszerre csak egy ember fér el a lépcsőn. Ha valaki elindult felfelé, kizárt dolog, hogy ugyanakkor valaki le akarjon jönni a karzatról. De megéri felmászni a magasba, mert kecses szépségével, cikornyamentes gótikájával a Mihály kápolna innen még nagyszerűbb látvány. Az oltár és az ablakok egymással harmonizálva valami olyan nyugalmat árasztanak, mely ellensúlyozza az állítólagos negatív aurát az épület körül. Még Mihály arkangyal sem olyan marcona, a megmérettetés sem tűnik annyira riasztónak.

A kápolnát többször felújították. 1904-ben például, ennek emlékét őrzi egy felirat is a falon. De addig sem hagyták békén az épületet az ügybuzgó építészek. A 14. századtól, megépítésétől kezdve csaknem kétszáz évig változatlan volt, ám akkor pénz és ötlet bőven lévén, a kétszeresére növelték eredeti méreteit. A szerény kápolnából széles monstrum lett, 16. századi módi szerint. 1904-ben a puristák aztán újra visszaállították az eredeti állapotokat, a gótika építészeti elvárásai szerint. A valamikor színes külső freskókkal díszített falakon már nem tudtak segíteni, ma csak egy torzó maradt, melyről nem deríthető ki pontosan, mit ábrázol. Annyi azonban bizonyos, hogy hajdanán díszesebb, festettebb volt a Mihály-kápolna.

2002-ben újra megkísérelték az épület felújítását, ám a restaurátorok nyilván magukra vonták a felsőbb erők haragját. A villám ugyanis épp a kápolna egyik külső keresztjébe csapott bele, és ledöntötte azt. Az épületelem egyenesen a restaurátori műszerekre dőlt, öszszezúzva a buzgó építészek reményeit és műszereit egyaránt.

De az építészeket általában kemény fából faragják, így az utolsó felújítás, a nehézségek ellenére 2005 végére befejeződött. A kápolnát 2006. január 22-én átadták. Most már nem a titkok helye többé, hiszen csütörtökönként mise van benne, sokan itt mondják ki a boldogító igent, keresztelőket is tartanak itt. A turisták némi apróért belépőjegyet válthatnak ide, és a dóm után a szerényebb Mihály-kápolnát is végigmustrálhatják. Szerényebb, pedig van valamije, amivel a Szent Erzsébet-székesegyházat, gőgös szomszédját letromfolhatja. A gótika egyik jellegzetessége, a kör alakú színes rózsaablak ugyanis a dómról hiányzik. A kápolna bejárata fölött viszont ott ragyog teljes szépségében.