Szerdáig vágányzár miatt csak Pozsonypüspökiig járnak a vonatok

vonatvonat
Pozsony/ Dunaszerdahely |

Szombattól a vereknyei vasúti híd javítása miatt vágányzár bonyolítja majd a közlekedést a Pozsony-Dunaszerdahely vonalon. Szerdáig csak Pozsonypüspökiig szállítja az utasokat a RegioJet, és innen is indulnak a Dunaszerdahelyre, illetve Komáromba tartó szerelvények.

A vasúti híd javítása miatt néhány órára már most is felfüggesztették a közlekedést, de a következő napokban egyáltalán nem járnak majd vonatok Pozsonypüspöki és a Főállomás között. Szombaton reggel fél kilenctől szerda este hétig a pozsonypüspöki állomásról indítják a vonatokat, és itt kell leszállni a fővárosba tartó utasoknak. A RegioJet pótlóbuszokat is indít a vágányzár miatt, ezek a pozsonypüspöki megállóból indulva a Dudvážska és a Hronská megállókat érintik, és a menetrendjük igazodik a vasúti menetrendhez. Az utasok a pótlóbuszokról átszállva jutnak el a nové mestoi, valamint a vereknyei megállókba. „A vágányzár miatt vasárnap nem indítjuk el az 17770-es Rex szerelvényt, hétfőn és szerdán pedig az Úszorra tartó tehermentesítő járatokat. Helyettük a hasonló időben induló Rex-re szállhatnak fel az utasok, ami minden megállóhelyen megáll” - olvasható a vállalat közleménye. Az utasoknak azt tanácsolják, hogy a vállalat honlapján tájékozódjanak. A Pozsonyi Integrált Közlekedési Rendszerben Úszortól vonatjegy is érvényes a fővárosi tömegközlekedési eszközökre.

Annak sem lesz egyszerűbb bejutni a fővárosba, aki vonat helyett autóbusszal utazna, ugyanis a 63-as elsőrendű főúton zajló munkák miatt a Pozsonypüspöki és Csölle közötti autóbuszokat is elterelik. A Slovak Lines társaság közölte, hogy péntek estétől szerda hajnalig a csöllei kereszteződés lezárása miatt kerülőúton járnak majd az autóbuszok. A Pozsonypüspöki – Trafóállomás megállót ideiglenesen felfüggesztik.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?