Szepsi is csatlakozna az intelligens városokhoz

Szepsi |

<p>Szepsi is csatlakozna az ország Smart City-jeihez, azaz intelligens városaihoz. Kolozs Nikolett, a város szóvivője lapunknak elmondta, az Intelligens Város projektet rétegesen alkalmazzák.&nbsp;</p>

„A koncepció lényege számos ágazat, például az informatika, a közlekedés, az energiatakarékosság és a tiszta környezet összehangolása. A bevált módszereket a projektbe bekapcsolódó városok megoszthatják egymással. A rendszerbe eddig a világ több mint 7400 városa, köztük négy szlovákiai kapcsolódott be” – nyilatkozta lapunknak Kolozs Nikolett. „Már megtettük a szükséges lépéseket. Az infrastruktúra, a szociális szolgáltatások, az iskolák és az óvodák rendszerét már összehangoltuk. Fel kell újítani az iskolákat, az óvodákban pedig a higiéniai berendezéseket kellett korszerűsíteni. A Csehszlovák Hadsereg és az Északi utcai óvoda épületének felújításához már aláírtuk a szerződéseket, a rekonstrukció közel 500 ezer euróba kerül. Már az Északi utcai iskola felújításának projektje is elkészült, a tető felújításának és hőszigetelésének összköltsége több mint félmillió euró. A Csehszlovák Hadsereg utcai iskolai étkezde tetőszerkezete is felújításra szorul, a tervek már megvannak. Egy intelligens város takarékosan működik, óvatosan bánik a forrásaival és a lehető kevesebb szennyező anyagot termeli. Jelenleg több mint 710 ezer euró megtakarított pénze van Szepsinek” – magyarázta a szóvivő. „A Smart City jegyében a közlekedésre, a környezetre és egy nyitottabb önkormányzat kialakítására összpontosítunk” – zárta Kolozs Nikolett.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?