Szent Sebestyén és Nepomuki Szent János a talapzaton

ÚJ SZÓ-TUDÓSÍTÁSLéva. Felújították a Szentháromság szoborcsoportot, mely a Czeglédi Péter Református Gimnázium szomszédságában áll.

ÚJ SZÓ-TUDÓSÍTÁS

Léva. Felújították a Szentháromság szoborcsoportot, mely a Czeglédi Péter Református Gimnázium szomszédságában áll. Elsősorban a szobor talapzata szorul rekonstrukcióra, a munkálatok során eltávolították a betonburkolatot és feltárták az eredeti, kőből faragott lépcsőket.

Mária Gajdošová, a Patrimonium Servandi Polgári Társulás elnöke tavaly ősszel azzal a kéréssel fordult a város vezetéséhez, hogy szeretnék, ha a felújítási munkálatok idejére a rendelkezésükre bocsátanák a szobrot. Kérelmét a képviselők háromötödös többséggel jóváhagyták. A szoborcsoport négy alakjából csak kettő maradt meg, a restaurátorok munkájának köszönhetően Szent Sebestyén és Nepomuki Szent János szobrának a másolata kerül a talapzatra, az eredeti szobrok maradványai a Barsi Múzeum értékes gyűjteményét gazdagítják. A Szentháromságot és Szűz Mária alakját ábrázoló eredeti szobrot is másolatokkal pótolták, mert az eredetiek jócskán megrongálódtak. A Patrimonium Servandi Polgári Társulás tagjai a tervezett felújítás előtt együttműködésre szólították fel a lévai és a régióbeli lakosokat, valamint a szervezeteket. Régi fényképfelvételeket kértek az 1777-ben klasszicista stílusban emelt oszlopról, melyen a szoborcsoport Szűz Mária megkoronázását ábrázolja. Eredetileg négy szent szobra állt az oszlopon, Szent Sebestyéné, Nepomuki Szent Jánosé, Keresztelő Szent Jánosé és Szent Rókusé. A szoborcsoportot szeptember derekán újra felszentelték és a felújítási munkálatok során készült felvételeket megtekinthették a város lakosai. A szobor körüli parkot szeretnék idővel felújítani. (szaz)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?