Szent Anna kápolnája a szőlőben

Bő félórányi járásra a faluközponttól – egészen pontosan a Rozsnyói járás keleti peremén lévő Körtvélyes központjától – a falu határában egy viszonylag jó állapotban lévő szakrális épület bújik meg az egykori szőlők helyén.

Bő félórányi járásra a faluközponttól – egészen pontosan a Rozsnyói járás keleti peremén lévő Körtvélyes központjától – a falu határában egy viszonylag jó állapotban lévő szakrális épület bújik meg az egykori szőlők helyén. Szent Anna a védszentje, története messzi időkbe nyúlik vissza.

Körtvélyes (Hrušov)

Lucska, Szilice, Tornagörgő, Szádalmás, Tornaváralja, Körtvélyes – csupa gótikus, több esetben román kori alapokra épült és a huszita korban erődített templom. Igen érdekesek ezek az épületek, a látnivalóban amúgy is gazdag Rozsnyói járás ékességei.

Gót templomos falvak

A Körtvélyes egykori szőlőinek helyén az 1980-as években feltárt és renovált szakrális épületről azt tudni, hogy valószínűleg egy korábbi, jóval nagyobb, feltételezhetően a tatárjárás idején elpusztult kolostor romjain épült újjá valamikor a 14. század közepén. A korábbi épületet teljesen fel sem tárták, pedig az akkoriban megtalált falak nyomán érdemes lenne tovább kutatni. Mivel elhelyezkedése szinte tipikusan a pálos rendi kolostorok elhelyezkedésére hasonlít – magas hegyi terep, világtól való elzártság, patak közelsége, erdős vidék –, feltételeznék egy korai, sajnos írásos emlékek nélküli, nehezen bizonyítható létű, talán még az építési fázisában elpusztított pálos rendi kolostort ezen a helyen. Az biztos, hogy a helyi legendák tévesen őrizték meg azt az információt, mely szerint a cseh kelyhesek, a husziták építették volna a kápolnát. Ebben az építkezésről fennmaradt legendában csupán annyi részigazság lehet, hogy a husziták a már meglévő épületet használhatták, bővíthették, saját céljaikra átalakíthatták. Amikor a feltárást végezték, a régészek 15. század eleji freskók nyomára bukkantak, ezek viszont sajnos annyira rossz állapotban voltak, hogy a falfestmények figuráit nem lehetett pontosan azonosítani. Az északi falon lévő freskón Szent László király legendáriumának egy motívumát vélik azonosítani a szakemberek, de ez a gótikus stílusú kápolna építési idejének beazonosításában nem biztos, hogy segít. A nagy lovagkirályt, Lászlót 1192-ben avatták szentté, kultusza onnantól kezdve igen elterjedt lett főleg a Gömör-Tornai Karszt és a Gömör-Szepesi Érchegység falvaiban és városaiban. Érdekesség, hogy a templom felújításának korábbi dátumai két helyen is megőrződtek a falakon, egy 1522-ből és 1603-ból származó felirat tanúskodik az egykori munkálatokról. 1739-ben, egy nagyobb átalakításkor épült meg a kápolna keleti apszisa, korábban egyenes záródású gótikus stílusú volt a templom, amelynek feltárásakor a padló alatt két sírt is találtak. Az eredeti késő román kori, kora gótikus építkezésre azok a korábban kerek, ma elég szokatlan formát mutató ablakok utalnak, amelyek félkörívesből gótikus záródásúak lettek az átalakítások után. A körtvélyesi Szent Anna-kápolnáról azt is tudni lehet, hogy 1731-ben egy remete szerzetes gondoskodott a szakrális épületről. Búcsújáróhelyként is ismerték ezt a templomot.

Érdekes kirándulóhely

A Szent Anna-kápolna misztikus, csendes, az év minden szakában érdekes hely. Körtvélyes alig 22 kilométernyire van a járási székhelytől, Rozsnyótól, a falu északkeleti végétől, kissé kaptatós domboldalon álló kápolnájához minden év júliusában, a védőszent napján, Jézus nagyanyjának ünnepén búcsúsok járnak imádkozni. A hely szabadon látogatható, belső berendezés nélküli. Annak azonban, hogy az ajtaja mindig nyitva áll, hátránya is van. Mert akadnak, akiknek semmi sem szent, összefirkálják az évszázados épület falait, szemetet, piszkot hagynak maguk után ezen a megszentelt helyen. Pedig a béke szigete is lehetne. Olyan hely ebben a rohanó világban, ahová érdemes kisétálni pihenni, gondolkodni.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?