Szencen kevés az óvoda

Szenc |

<p>Galántán minden óvodás korú gyereknek jutott hely, Szencen közel kétszázan nem mehetnek óvodába.</p>

Országszerte ma kezdődik a tanév, a két hónapos nyári szünidő után Galántán és Szencen ma több ezren ülnek be az iskolapadba.

Galántán 1560 diák, közülük 186 elsős megy ma iskolába. A Kodály Zoltán Alapiskolát összesen 325 diák látogatja, szeptember ötödikén 37 elsőst fogad az intézmény. Az Sznf lakótelep alapiskolájában a négy második osztályt összevonták, a diákok három osztályban tanulnak. A Gejza Dusík Alapiskolában három új osztály nyílik. A város öt óvodájába idén is 435-en járnak. A gyerekek létszáma a magyar nevelési nyelvű óvodákban nem változott. Galántán minden óvodás korú csemetét felvettek. „Akik szeptember 1-ig betöltötték a három évet, felvételt nyertek az intézményekbe” – nyilatkozta lapunknak Lívia Gešková, a galántai szociális osztály vezetője. Szencen 294 elsős van, akik a város igazgatása alá tartozó tanintézetben kezdik meg iskolás éveiket. Két osztályt az új magániskolában is nyitnak. Az óvodákba 731 gyerek lép be, a város 176-ot nem tudott felvenni. Olyan gyerekekről van szó, akik épphogy betöltötték a három évet. Akiket az iskolai felkészítőbe, a törvényből eredően fel kell vennünk, azok mehetnek óvodába. A Szenczi Molnár Albert Alapiskolába egy első osztályt nyitnak 27 gyerekkel. A Szenczi Molnár Albert Óvodába a 27 jelentkezőből csak 15 gyereket tudtak felvenni. Az óvodába összesen 51-en járnak.

Júniusban fogadta el Szenc képviselő-testülete a költségvetés módosítást, amelyben az óvodák kapacitásának bővítésére is jut pénz. „Két óvodába új osztályokat alakítanának ki: 5 termet 100 gyereknek. Mivel a kivitelező kiválasztására kiírt versenypályázat sikertelen volt, a felújítás késik. A pályázatot törölték, újat hirdettek” – tudtuk meg Martina Ostnatníkovától, Szenc szóvivőjétől.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?