A közös zenélésen vidám, bulis hangulat kerekedett, a gyerekek örömmel használták a saját készítésű hangszereket
Széchenyi Napok a zene világnapja jegyében
A felsőszeli alapiskolában idén a zene világnapja volt a hagyományos Széchenyi Napok központi témája. A gyerekek saját hangszert is készítettek és számos érdekes programon vettek részt.
A helyi alapiskola névadójának tiszteletére minden évben megszervezik a Széchenyi Napok programsorozatot Felsőszeliben. A rendezvény fő célja, hogy a gyerekek a mindennapi gyakorlattól eltérően, rendhagyó módon tanuljanak, szerezzenek új ismereteket, élményeket. László Ildikótól, a Széchenyi István Alapiskola igazgatójától megtudtuk, mivel október 1. a zene világnapja, ezért lett idén ez a központi témája a Széchenyi Napoknak.
„Az eddigi bevált gyakorlathoz hasonlóan a versenyek és az előadások, valamint az utazás és a sport napját meghagytuk. Hétfőn három hangszerbemutatót tartottunk, így a gyerekek iskolánk egykori diákjai, Lénárt Bea jóvoltából megismerkedhettek a handpannel és a nyelves dobbal, illetve Renczés Balázs a hegedűt mutatta be, valamint az egy éve alakult citera szakkör tagjai, akik nemrég egy támogatónak köszönhetően kaptak hangszereket, játszottak az új citerákon. Az alsó tagozatosok ritmushangszereket, dobot, csörgőket készítettek az első órán, amikkel később az udvaron közösen zenéltek és énekeltek Renczés Balázs vezetésével. A felső tagozatosoknak a kolléganők zenei kvízt állítottak össze, amely nagy sikert aratott a gyerekek körében. A kultúrházban a Fifti-Fifti koncertjén vettek részt a gyerekek. Annak ellenére, hogy nem kimondottan gyerekeknek szóló előadás, a gyerekek mégis érdeklődéssel hallgatták és élvezték a koncertet. A Cseh Tamás dalait és megzenésített verseket játszó zenekar este a község lakosságának is adott koncertet”
– részletezte az igazgató.
A zenei kvízt Lénárt Krisztina pedagógus vezette, akitől megtudtuk, a gyerekek már a Széchenyi Napok előtt kaptak egy anyagot Kodály Zoltán életéről és munkásságáról, hogy minél több ismeretet elsajátítsanak belőle. A kvíz kérdései ebből álltak össze. A Magyarországon közismertté vált Takács Nikolas felsőszeliek leszármazottja, így vele kapcsolatos érdekességek is szerepeltek a kvízben, de volt dalkavalkád is.
„Előre kiadtam a gyerekeknek egy népdalokból álló listát, amelyek sorait összekevertem, egy borítékba tettem, azokat kellett felismerniük és helyesen összerakniuk. A fordulót közös énekléssel zártuk”
– egészítette ki Lénárt Krisztina. A kvíznek volt egy másik dalfelismerő fordulója is, de abban a gyerekek által összeállított és kedvelt zeneszámok szerepeltek.
Az utazás napját idén Budapesten töltötték a felsőszeli iskolások. Ez elsődleges úticéljuk a Magyar Zene Háza volt, de jutott idő sétára a Városligetben és a Hősök terén is. A Széchenyi Napok zárónapján, ahogy mindig, most is a sporté, a mozgásé volt a főszerep. A Széchenyi-kupáért hat futballcsapat mérkőzött meg egymással: a peredi, a tallósi, a jókai, a galántai, a felsőszeli szlovák alapiskola, valamint a többieket fogadó helyiek csapata. Míg zajlottak a meccsek, az osztályok meghallgatták Józsa Mónika előadását Kodály Zoltánról. Az iskolaigazgató szerint nagyon élvezték a gyerekek, valószínűleg azért is, mert számos érdekességet tudhattak meg a világhírű zeneszerző Galántához és Felsőszelihez fűződő kapcsolatáról. A zenepedagógus felolvasott Kodály Zoltán leveleiből és meg is énekeltette a hallgatóságot. A gyerekek Seres Csilla pedagógus vezetésével kipróbálhatták, milyen jó hatása van a relaxációnak zenei aláfestéssel, az udvaron pedig Szabó Zsófia tanítóval aerobic-lépéseket tanultak.
„A sportnap része minden évben az is, hogy a gyerekek annyi lépést tesznek meg a faluban sétálva, ahányas évszámot írunk. A nap folyamán erre is találtak időt, tehát megtették a 2023 lépést a gyerekek, a hatodik órára pedig mindenki visszament a tornaterembe, ahol a kupáért vívott meccsek döntője volt. Az iskola tanulói közösen szurkoltak a csapatoknak. Úgy érzem, sikerült elérni a kitűzött célt, vagyis, hogy sokat tanuljanak a gyerekek, de kicsit más formában, mint a hétköznapokban. A visszajelzések mindenképpen ezt mutatják, nemcsak a gyerekek, hanem a szülők is elégedettek”
– tette hozzá László Ildikó. A Széchenyi Napokhoz kapcsolódik minden évben egy képzőművészeti és irodalmi pályázat, amelyek témái ebben az évben szintén a zenéhez kötődnek. A még zajló képzőművészeti pályázat témája a népdalok illusztrálása négy adott népdal alapján, illetve a hangszer, ami tetszik. Az irodalmi pályázaton a gyerekek a zenével kapcsolatos érzéseik, a zenei motívumok és különféle hangszerek ábrázolását kapták feladatul. Ezekből kiállítás készül, kiértékelésük pedig október végén lesz.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.