Szalay Zsolt: Olyan helyeken jártam, amelyekről én rajzolhatnám a térképet

„Azt, hogy melyik főiskolán folytatom a tanulmányaimat, annak idején az alapján döntöttem el, hogy mi az, amit biztosan nem szeretnék tanulni. Így maradt a fizika. El is végeztem a Komenský Egyetem Matematika, Fizika, Informatika Karán a plazmafizika specializációt, majd ráhúztam további négy évet a doktori tanulmányokkal, amit az elektromos plazma alapú felületkezelések ipari felhasználásáról szóló értekezéssel zártam” – kezdi tárgyilagosan a beszélgetést Szalay Zsolt, kutató és szenvedélyes utazó. Tanulmányai befejezése után egy Pozsonyban székelő vállalat kutatásfejlesztő részlegén kezdett dolgozni, de nem ez volt álmai munkája, így négy év után úgy döntött, szünetet tart. Utazni fog és pihenni. De közbeszólt az ominózus, „kihagyhatatlan lehetőség”. Betársult barátja, Horváth Gábor Hofitech néven elindított szennyvíztisztítással foglalkozó startup vállalkozásába, amely röviden arról szól, hogy a szennyvíz tisztításánál keletkezett melléktermék-hulladék anyagokat innovatív módon, másodlagosan is felhasználhatóvá tegyék. Tavaly októberben, egy Madridban rendezett nemzetközi megmérettetésen közel 4 ezer induló közül, többkörös szűrésen keresztül jutottak be a top 100, majd a legszűkebb top 10 legjobb startup vállalkozás közé. Üzleti elképzelésüket a világ minden tájáról érkező több száz befektető és beruházó cég előtt volt alkalmuk sikeresen bemutatni. Zsolt a munka mellett minden szabadidejét az utazásnak szentelte.

El a civilizációból
„Minden utamnak ez a célja. Kiszabadulni a civilizációból és feszegetni a határaimat” – folytatja a beszélgetést Zsolt. Az első ilyen mindentől elszakadni vágyó út egy egyhetes csoportos túra volt a mai Észak-Macedóniában, ahol olyan tájakat járt be útitársaival, ahol a mobilelérhetőség is csak nagyon gyér volt. Zsolt számára ez volt a próbatétel, hiszen ez volt az első túrája, ahol nagy távolságokat tettek meg mindennap, sátorban aludtak még a május végi, június elejei hideg éjszakákon is, hiszen ott ez természetes. Kárpótlásul viszont élvezhették az igazi érintetlen alpesi mezőket, amihez foghatót Európában már talán nem is lehet látni. Felejthetetlen élmény volt számára a szintén csoportos utazás Kirgizisztánban. Volt olyan útszakasz, amelyen Kirgizisztán három különböző minisztériumának az engedélyével kelhettek csak át, mert az útvonalhoz túl közel húzódott a kazah határ, és a túra során annak rendje és módja szerint ellenőrizte is a katonaság a bumáskákat. A túra egy nagy kiterjedésű nemzeti parkon keresztül vezetett, ahova belépőt kellett váltani. A hely érintetlenségét mi sem bizonyítja jobban, mint az, hogy a több száz négyzetkilométeres parkban a csoport előtt 2018-ban csupán négy belépőt váltottak.

Boldogulj, ahogyan tudsz
Majd következtek az önálló utak, a Kaukázus hegységeibe és Grúziába, ahol az elmúlt két évben többször is megfordult. „Egy kolléga hívta fel a figyelmemet, hogy érdekes lehetne. Először kételkedtem, majd végül háromszor jártam ott, és még biztosan visszatérek erre a hihetetlenül gyönyörű tájra. A nyugalmat, a csendet a természetet szeretem. Minél kevésbé látni az ember nyomát, annál jobb, a jelszó pedig: boldogulj, ahogyan tudsz. Az ember tudja, csak magára számíthat, hogy ezt valahogyan túl kell élni” – meséli Zsolt. A kaukázusi hegyvonulat amúgy sem veszélytelen környék, hiszen több olyan ország határvonala keresztezi, amelyek egymás iránti viszonya nem mondható éppen barátságosnak, sok helyre csak engedéllyel lehet belépni. Többször járt olyan helyeken, amelyekről nem talált semmilyen feljegyzést. Nagyjából megtervezte az elérhető térképek alapján, hogyan és merre lehetne elmenni. A legnagyobb táv közel 40 kilométer volt, amit egy nap alatt megtett, de akkor muszáj volt, mert meg kellett érkezni az egyetlen éjszakázásra alkalmas helyre.

Helyi attrakció
„Előfordult, hogy reggel gyerekzsivajra és kutyaugatásra ébredtem, mert éppen a közeli falu legelőjén vertem le előző este a sátramat. Az ott élő emberek nincsenek turistákhoz szokva, így őszinte érdeklődéssel közelítenek, mindenféle haszonlesés nélkül. Nem akarnak semmit eladni, nem kérnek semmit, sőt éppen ellenkezőleg. Fent a hegyekben belebotlottam egy teheneket legeltető grúz pásztorba, aki amint meglátott, az aznapi darab sajtját azonnal elvágta és a felét nekem kínálta. Az ilyenfajta önzetlenség már nálunk, az úgynevezett civilizációban, nem nagyon dívik. Egy élmény volt az is, amikor az etnikai örmények helyi tanári kara ünnepségének a kellős közepébe csöppentem. Etettek, itattak, jó sok vodkával, majd sakkoztam az egyik tanárral, tíz év után újból, sőt meg is akartak nősíteni. Sikertelenül” – idézi fel Zsolt mosolyogva a nem mindennapi élményeket.

A felfedező
Sok olyan helyen is megfordult, amelyekről nem létezett, és az övén kívül, a mai napig valószínűleg nem is létezik semmiféle feljegyzés. A műholdas felvételek és a 40 éves szovjet katonai térképek alapján – amelyek véleménye szerint a legjobb minőségűek abból, ami elérhető – megtervezi az útvonalat, de soha nem tudja előre, mi vár rá ott kint a valóságban, hiszen az útvonal több pontján lehet, előtte még senki sem járt. Az útitervet előre rögzíti a telefonjába, de leginkább az iránytűre és saját memóriájára támaszkodik. Azt is előre megtervezi, hogy mennyi energiát meríthet naponta a telefonból, hogy kibírja a legközelebbi feltöltési lehetőségig. „Sok olyan helyen megfordultam, amelyről én rajzolhatnám a térképet, mert előttem senki sem járt ott. Ezeken a területeken kicsi a népsűrűség és gyönyörű a táj. Egyedül járok-kelek, élvezem az érintetlen természet felfedezését, élvezem a mozgást, néha magam is meglepődöm, mennyit bír az emberi test” – mesél tapasztalatairól Zsolt.

Szomolányra fagyira
„Sok tervem van még. Ha nem ütött volna be a koronajárvány, most Örményországban lennék. Mindenképpen vissza szeretnék térni Grúziába, és érdekes lehet Törökország vagy a szibériai Altáj, vagy Tádzsikisztán. Mindenképpen a posztszovjet tér, mert kevésbé felkapott, sokkal nyersebb élményekkel gazdagít, mint a mindent betöltő kifinomult turizmus, amely körülvesz bennünket. De a nagy kedvenc a Kaukázus orosz oldala, ráadásul az orosz nyelv is nagyon megtetszett, élvezettel tökéletesítem” – mesél a terveiről Szalay Zsolt. Szeptemberben szabadságra készül, egyelőre nem tudni, mehet-e kedvenc Grúziájába, de ha nem, akkor itthon talál ki útvonalakat például a Kis-Kárpátokba. Már egy konkrét útvonalötlete is van. Szeretne egyszer elmenni gyalog Pozsonyból Szomolányra (Smolenice). Fagyizni. A 60 kilométeres távot 12 óra alatt tenné meg. Szomolányon pedig, ötvenméteres körzetben két fagylaltozó is van. Amíg az első adagot megenné, pont megérkezne a másik fagylaltárushoz, amelyik az autóbusz-megállónál van, ahol felszállna a Pozsony felé tartó buszra, és amúgy Szalay Zsolt módra, kerek lenne a nap.