Sürgősen albérletet keres a Rigó család

Rigó család
Nagyfödémes |

 Napokon belül ki kell költöznie a hatgyermekes családnak a jelenlegi albérletéből. Mivel a gyerekek a nagyfödémesi iskolába járnak, a közelben keresnek lakást. 

Sürgősen albérletet keres a hatgyermekes Rigó család. Jelenleg Nagyfödémesen élnek egy magántulajdonban lévő ingatlanban, onnan azonban napokon belül ki kell költözniük, mert a tulajdonos a magas rezsiköltségekre hivatkozva szeretné lezárni a lakrészt. Rigó Szabina és Marek múlt nyáron költöztek családjukkal Nagyfödémesre. Hat gyerekük közül a három idősebbet a helyi Borsos Mihály Alapiskolába íratták be az első, a második és a harmadik osztályba. A három kisebbel, a két-, három- és négyévessel az anyukájuk otthon van. Az apának három munkahelye van, igyekszik mindent megtenni azért, hogy a gyerekek semmiben ne szenvedjenek hiányt. Azt szeretné, ha rendezett körülmények között nőnének fel, és kitörhetnének abból az életformából, amelyben a szüleik éltek. A gyerekeket tanító pedagógusoktól megtudtuk, rendezetten járnak az iskolába, soha semmilyen probléma nem volt velük. A középső lánynak voltak ugyan lemaradásai a tanulásban, de az osztályfőnöke szerint sok különórával, segítséggel sikerült azokat behozni.

„Mindhárom gyerek nagyon zárkózott és feszült volt eleinte, körülbelül egy hónapba telt, mire beilleszkedtek, feloldódtak és először láttuk őket mosolyogni. A Pedagógiai-Pszichológiai Tanácsadó és Prevenciós Központ munkatársai is foglalkoztak velük. Mind a három gyerek elmondta, hogy jól érzi magát nálunk, szeret iskolába járni, tanulni, ezért is lenne nagyon fontos, hogy itt maradhassanak, ne kelljen őket ismét kiszakítani abból a környezetből, amelybe sikerült valamennyire beilleszkedniük. Látni rajtuk, hogy szépen fejlődnek, nagyon sajnálnánk, ha el kellene menniük”

fogalmazott az egyik osztályfőnök, aki többféle módon próbált segíteni a családon. Felvette például a kapcsolatot a magyarországi Lélekgyógyító Alapítvánnyal és a szlovákiai Ember az emberért Polgári Társulással, amelyek szoros együttműködésben igyekeznek segíteni bajba jutott embereken. Segítségükkel ruhákat, tisztálkodási szereket kapott a család, hogy ezekre a dolgokra kevesebb pénzt kelljen költeniük.

„A család nem ingyen lakhatást szeretne, hanem egy nem túl drága albérletet. Akit tudtam, megkérdeztem a faluban és az ismerőseim között, de sajnos az emberek tele vannak előítéletekkel. Lenne ugyanis olyan lakás vagy ház, amelyet ki tudnának fizetni, de eddig mindenki azzal utasította el őket, hogy a hat gyerek biztosan tönkretenné az ingatlant, hiába érvelünk azzal, hogy jól nevelt gyerekek, egyszerűen kifogytunk az ötletekből”

– tette hozzá. Mivel nem nagyfödémesi lakosok, így a község sem tud számukra lakást biztosítani, és Nemeskajalon, az állandó lakhelyükön sincs üres lakás. Átmeneti megoldásként Rigó Marek testvéréhez utaznak Csehországba, amíg nem rendeződik a sorsuk, de szeretnének Nagyfödémesen vagy a közelben maradni, hogy a gyerekek az iskolában maradhassanak. 

Kérjük kedves olvasóinkat, amennyiben módjukban áll segíteni, vegyék fel a kapcsolatot az Új Szó szerkesztőségével (02/321 533 13, [email protected])!

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?