Sokan érkeznek a fürdőbe, a kórházban óvintézkedéseket vezettek be

33
Nagykürtös |

A nagykürtösi Krtko biofürdő működése a szezon megnyitása óta eltelt első hónap után nagyobb ingadozások nélkül zajlott. A város kórházában a betegek ivási rendjét az osztályon dolgozók felügyelik. 

Marian Vrško, a Nagykürtös város sportlétesítményeinek igazgatásáért felelős igazgató arról tájékoztatta a szlovák hírügynökséget, hogy az időjárás is kedvez a látogatottságnak, amely 25 százalékkal magasabb a tavalyi év hasonló időszakához képest. A jelenlegi meleg időjárással kapcsolatban azonban a helyi kórházban is több intézkedést hoztak. 

Hozzátette, hogy jelenleg a rendkívüli hőség miatt,  este fél kilencig tart nyitva a biofürdő, így még több pihenést és felfrissülést szeretnének biztosítani az embereknek. A fürdő június 15-én nyitotta meg a nyári szezont, az igazgató szerint az idei belépődíj csak kis mértékben változott. Kedvezményt kapnak a 16 óra után érkezők, a városi kártyával rendelkezők és a családok.

Magdaléna Kovácsová a Nagykürtösi Járási Közegészségügyi Hivatal (RÚVZ) munkatársa elmondta, hogy a járásban nincs sok természetes fürdő. 

 "A vizet az üzemeltető ellenőrzi, és a RÚVZ a szezon során kétszer is elvégzi a medencék vizének elemzését" - magyarázta, hozzátéve, hogy az elemzések eredményei jelenleg kielégítőek.

 

A kórház is elővigyázatos


Marcela Dekrétová, a nagykürtösi kórház igazgatója elmondta, hogy a betegek ivási rendjét az osztályon dolgozók felügyelik. 

"Odamennek hozzájuk, és cukrozatlan teákat, vizet kínálnak nekik" - foglalta össze. 

Az érkező betegek számára az ivást vízadagolókon keresztül biztosítják, de néhányan otthonról is hoznak ásványvizet. Az igazgatói szabadság is óvintézkedés a nagy melegben. 

"Ezt az egyes részlegek ellenőrzése után adom ki, mert a munkát el kell végezni, biztosítani kell a működést" - mondta. 

Az intézményben a legkritikusabb osztályokon légkondicionáló berendezés van, hogy a gépek ne melegedjenek túl. Ilyenek például a műtők, a CT, az aneszteziológiai és az intenzív osztály. 

(tasr)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?