Sok teszt, kevés pozitív a Dunaszerdahelyi járásban

országos tesztelés
Dunaszerdahely |

A Dunaszerdahelyi járás városaiban mintegy 29 ezer mintát vizsgáltak ki a hétvégén a szakemberek. Bősön volt a legmagasabb a pozitív esetek aránya, meghaladta az 1,6 százalékot, míg Somorján csak 0,36 százaléknál mutatták ki a fertőzést.

A járási székhelyen végezték el a legtöbb mintavételt: a 12 296 tesztből 114 eredménye volt pozitív. A tesztelés első napján hosszú sorok kígyóztak a városban kialakított 16 mintavételi pont előtt, volt, aki egész napját sorakozással töltötte. A termálfürdő parkolójában autóból tesztelték a lakosokat, már kora reggel bedugult a forgalom az ide vezető útszakaszon. Vasárnap már jóval alacsonyabb volt az érdeklődés, és ezzel együtt a várakozási idő is csökkent. Dunaszerdahelyen két intézmény is vörös fázisba kapcsolt. Október végén az idős otthonban azonosítottak egy koronavírus-fertőzöttet. A városi hírportál szerint megtették a terjedés megállításához szükséges lépéseket, elkülönítették a lakókat, akikről negatív dolgozók gondoskodnak. A Szabó Gyula Alapiskola tegnap tudatta a közösségi portálon, hogy sok pedagógusok karanténba került, így az alsó tagozatosok számára is távoktatást rendelnek el. „Az iskolabezárás időtartamáról a regionális közegészségügyi hivatallal való egyeztetés után informáljuk önöket” – olvasható a bejegyzésben.

Somorján két nap alatt közel nyolcezer lakos kapcsolódott be az országos tesztelésbe, közülük 29 esetben mutatta ki a fertőzést az antigénteszt. A tesztek nagy részét szombaton végezték el a kilenc mintavételi ponton.

Nagymegyeren 5 304 mintát vettek le az egészségügyi dolgozók, 80 pozitív lakost szűrtek ki. A fürdővárosban is szombaton volt nagyobb érdeklődés a tesztelés iránt, míg az első napon 4 192 tesztet végeztek el, vasárnap már csak mintegy ezer lakos élt a lehetőséggel.

A Bősön letesztelt 3 499 személy közül 57-nél mutatták ki a koronavírus-fertőzést.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?